Hat halott a 45-ös főúton

Rendőröket szállító busz és mikrobusz ütközött.

19.59 Hét halott, egy életveszélyes, egy súlyos és nyolc könnyű sérült

Az utolsó adatok szerint hét halottja, egy életveszélyes, egy súlyos és nyolc könnyű sérültje van a 45-ös főúton történt karambolnak. Mint kiderült, a kisbuszban összesen nyolcan utaztak, a hetedik holttestet a roncsok között találták meg. A jármű utasai közül csak egy valaki élte túl az ütközést, őt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

Az első információk szerint a balesetben hatan haltak meg, később azonban a kisbuszban egy hetedik holttestet is találtak. Csak egy ember élte túl a karambolt a jármű utasai közül, őt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Az áldozatok mindannyian magyarok. A másik járműben 37-en ültek, ők magasabb beosztású Csongrád megyei rendőrök, akik az árvízi védekezésből tértek haza. A sofőr súlyosan megsérült, eltört a karja, nyolc rendőr pedig könnyű sérüléseket szenvedett.

Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese a Független Hírügynökségnek elmondta: a helyszínre nyolc mentőautó érkezett, és három helikoptert is riasztottak a helyszínre.



 

Hatan haltak meg szerdán késő délután a 45-ős főúton egy karambolban. Mindannyian egy mikrobusz utasai, amely egy rendőröket szállító busszal ütközött. Az egyenruhások közül többen könnyű sérüléseket szenvedtek.


A baleset Szentes és Kunszentmárton között történt, egy mikrobusz és egy rendőröket szállító jármű karambolozott. Előbbi járműben hatan haltak meg. Azt, hogy a kisbuszban voltak-e még utasok, egyelőre nem tudni. Az árvízi védekezésből hazatérő rendőröket szállító buszon többen könnyű sérüléseket szenvedtek, de hogy ez pontosan hány egyenruhást érint, arról nincs információ. A főút érintett szakaszán várhatóan két órán át teljes lesz az útzár – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Pál János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
– Független Hírügynökség –



További hírek a Magyarország kategóriából