Hasznos tippek a közös gyerekszobához

Ebből a szobából egy kis rafinériával többet is ki lehet hozni
Ebből a szobából egy kis rafinériával többet is ki lehet hozni - © Fotó: AFP
Budapest – Ha többen osztoznak a szobán, fontos, hogy maximálisan kihasználjuk a teret.

Emeletes ágy tervezésekor mindig a fekvőhely méretéből kell kiindulni: az ideális matrac 90×200 cm-es, ez akár egészen felnőttkorig megfelelő. Az építészeti adottságok határozzák meg, hogy párhuzamosan vagy merőlegesen elhelyezett ágyak férnek el a szobában. Ugyancsak fontos az ágyak közötti magasság: ha egymás felett vannak a fekvőhelyek, minimum 1 méter ajánlott, legalább ekkora távolság szükséges az alsó matrac teteje és a felső szint szerkezetének alja között, de a legfelső matrac és a mennyezet között is – olvasható a lakaskultura.hu oldalon.

Rögzítsük!

A többnyire egyedileg tervezett bútordarab általában addig funkcionál kizárólag ágyként, amíg a gyerekek egy szobában alszanak, vagyis érdemes a legalsó ágyrészt mobillá, kivehetővé tenni, hogy helyén a legidősebb testvér kiköltözésekor tanulósarkot, bunkert, gardróbot alakíthassunk ki. A bútort feltétlenül rögzítsük a falhoz, mivel sok gyerek csimpaszkodhat rajta egyszerre, és így kibillenthetik a súlypontjából. Ha nem mobil, hanem egyedi beépített ágyat választunk, akkor ezt a készítő mindenképpen meg fogja tenni.

Polcok, ágyneműtartó

Miután elkészült az ágyak szerkezete, elkezdhetjük tervezni a tárolóelemeket. A magasság és az elhelyezkedés függvényében érdemes minden kis szabad területet kihasználni. A legalsó matracok alá kihúzható, görgős ágynemű- vagy játéktartót, a közepesen magas szint alá nyitott vagy zárt polcos elemeket, fiókokat, az „embermagasságú” szint alá akasztós ruhásszekrényt tehetünk.

HBN


A lényeg: szorítkozzunk az alapvető bútordarabokra
Debrecen - Az újszülöttek életének első fél éve lényegében az alvóhelyükön zajlik. A kisbabák szobájának berendezésekor érdemes a velük sok időt töltő szülők igényeit is figyelembe venni. Szülőkkel vagy szülők nélkül? A szakirodalom szerint amíg a kisbaba szopik, nem feltétlenül szükséges külön...