Hasznos házi praktika a darazsak ellen

Hasznos házi praktika a darazsak ellen
© Fotó: mirror.co.uk
Debrecen – Mint ahogy a legyek, úgy a darazsak is betévednek néha a lakásba. Ecetsavval vagy szalmiákszesszel azonban ez megelőzhető.

Előbbivel mossuk át az ablakpárkányt és a küszöböt, utóbbiból pedig öntsünk egy keveset egy edénybe. Ezeket az anyagokat ugyanis egyáltalán nem kedvelik a darazsak. Ha már esetleg bent van a lakásban, és nincs kedvünk a kitessékelésével próbálkozni, akkor nem marad más, mint egy kevés hajlakkal hatástalanítani. Ha ugyanis ezzel fújjuk le, akkor azonnal összetapadnak a szárnyai, és mozgásképtelenné válik. Hatásos csapdát a limonádén kívül ecet, sör és cukor keverékéből is készíthetünk. A hozzávalókat olyan arányban keverjük össze, hogy sűrű elegyet kapjunk, majd töltsük a kész folyadékot befőttesüvegbe. A cukor az üvegbe vonzza majd a darazsat, a benne lévő elegy pedig hatástalanítja majd.

– Edenkert.hu –

Címkék:







hirdetés