Három tehetséggel kötött profi szerződést a DVSC-TVP

Akt.:
Három tehetséggel kötött profi szerződést a DVSC-TVP
© Fotó: dvsckezilabda.hu
Debrecen – A DVSC-TVP három junior korú játékosa – Pénzes Laura, Szabó Panna és Tóvizi Petra – a következő szezontól profi játékosként szerepel.

A junior korosztály három tehetséges játékosa már bemutatkozott a felnőtt NB I-ben, s mindhármuknak akadt emlékezetes momentuma az első osztályban. A DVSC-TVP vezetése úgy döntött, hogy 2017. július 1-től Pénzes Laura, Szabó Panna és Tóvizi Petra profi szerződést kap – közölte honlapján a DVSC-TVP.

– Már nyár óta a felnőtt csapattal készülök, most mégis van bennem egy kis drukk – mondta Szabó Panna, akire a felnőttek között elsősorban balszélsőként számít a szakmai stáb. – Nagyon sokat gyakorlok külön is Márián Blankával, de Vicától is sokat tanulok. Az utóbbi időben a junior bajnokikon is a szélen játszottam, már kezdem megszokni ezt a pozíciót. Szerencsére nagyon sokat segítettek az Ady Endre Gimnáziumban, ahol végig támogattak, így ott tudtam lenni az edzéseken, meccseken, most pedig partnerek voltak abban is, hogy egyéni tanrend szerint járhassak iskolába.

Szabó Panna és Pénzes Laura is érettségi előtt áll, utóbbi a Bethlen Gábor Közgazdasági Szakgimnáziumba jár.

Tudom, hogy az ember nem a szerződéstől lesz profi, megpróbálok tenni ezért

– kezdi korához képest meglepő életbölcsességgel Laura. – Nem volt nehéz dolgunk a beilleszkedéssel, mert a keret tapasztaltabb játékosai mindenben segítettek nekünk, csak jót kapunk tőlük. Nyáron, a mátraházi edzőtáborban hosszabban beszélgetett velem Tone, s akkor elmondta, hogy tehetségesnek tart minket, de ebben az évben még ismerkedünk a felnőtt mezőnnyel. Érzem a felelősséget, amikor az NB I-ben pályára kerülök, valóban szokni kell ezt a légkört, különösen nekem, mert nagyon tudok ám izgulni…

A két érettségiző mellett „kisiskolás” az ugyancsak Ady-diák Tóvizi Petra, akinek még két éve van hátra a középiskolai tanulmányaiból. Petrára ráadásul a junior válogatottban is rengeteg teher hárul, hogy mást ne említsünk, tizennégyszer kell elutaznia Balatonboglárra a Nemzeti Kézilabda Akadémiára, hiszen a junior nemzeti együttes versenyen kívül indul az NB I-ben, s itt játszik minden csapattal.

– Már megszoktam, hogy amikor a válogatotthoz megyek, a fél táskámat a könyvek töltik meg – mondja a tehetséges beállós a tanulás és sport összeegyeztetéséről.- Nincs közel vonattal Balatonboglár, de bírom a gyűrődést. S ez a szerződés is a visszaigazolása annak, hogy megéri vállalni a nehezebb pillanatokat is!

Forrás: dvsckezilabda.hu


Deszpotovics nyártól Ljubljanában folytatja

A DVSC-TVP montenegrói válogatott átlövője a szlovén bajnokhoz szerződik.








hirdetés