Három pályázó a láthatáron

Egymásnak ellentmondóak a hírek Búza tér ügyben. Murai Gábor, a piacot felügyelő városgazda kht. igazgatója arról nyilatkozott lapunknak, hogy megvan a befektető.

Veres László, a városháza szóvivője viszont ezt úgy pontosította, amíg nincs (közgyűlési) döntés, addig nincs.

Szalári István, a KISOSZ megyei szervezetének elnöke annyit mond: az önkormányzat képviselő testülete csak azzal a befektetni szándékozóval tárgyal – döntése alapján – amellyel a kereskedők érdekképviseleti szervezete (azaz ők) egyeztetnek. (Veres László ugyanezt meg is jegyezte lapunknak: Káli Sándor polgármester hangsúlyos kérdésnek tartja az árusokkal való egyeztetést, a KISOSZ közreműködésével.)

Kezdés áprilisban?

Három pályázó keresett meg bennünket – mondta lapunknak Szalári István. – Mindháromról írásba foglaltuk a véleményünket. Részleteket nem tudunk, mivel a közgyűlés még nem tárgyalta az ügyet. Még azt sem tudni, hogy a februári ülésen téma lesz-e a Búza tér ügye.

Szerkesztőségünket korábban megkereste Bányai Lajos, a Miskolci Piacosok Egyesületének elnöke, szerinte a piacon dolgozók bizonytalanok, nem látják, mit hoz a jövő.

Szalári Istvánúgy látja, hogy ez nem így van. A KISOSZ rendszeresen tárgyal az ott dolgozókkal, tájékoztatják őket a fejleményekről. Arról, hogy miért három hónapra kötöttek velük szerződést, s arról, hogy később is három hónapokra hosszabbítják majd meg. (Ha februárban tárgyalná a közgyűlés az ügyet, akkor felgyorsulhat a Búza téri rekonstrukció: akár április elején megkezdődhetnek a munkálatok.)

Megkérdeztük az elnököt, sejti-e, ki a titokzatos befektető. Ám Szalári István azt mondja, mindhárom pályázó elképzelését el tudnák fogadni, a döntés joga a testületen van. Szerinte az elkövetkező néhány hétben dől el minden.

HM