Járvány

2020.04.11. 17:06

Kocsis Máté: ízléstelen, ahogy a főpolgármester menekül a felelősség elől

Ízléstelennek nevezte a Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán azt, ahogy a főpolgármester „menekül az egyenes kiállás és a felelősség elől”, a balliberális média pedig „napok óta szerecsenmosdatja”.

Kocsis Máté szombati bejegyzésében úgy fogalmazott: „hiába zsonglőrködnek a szavakkal, hiába törik komplett szerkesztőségek a fejüket hangzatos címeken, amik elkenik Karácsony felelősségét”, attól a tény még tény marad. Ha egy intézménynek az önkormányzat a fenntartója, akkor az ott történtekért az önkormányzat a felelős. Ebben az esetben a fővárosi – írta.

Hozzátette:

ez az a felelősség, amit Karácsony Gergely nagyon szeretett volna tavaly megkapni és meg is kapott a budapestiektől. Hát, tessék vállalni, főpolgármester úr – szólította fel Karácsony Gergelyt.

Kocsis Máté rámutatott arra: nemcsak akkor kell főpolgármesternek lenni, amikor kinevezésekről lehet dönteni, vagy amikor „Gyurcsány embereinek milliós szerződéseit lehet aláírni”, vagy amikor „Soros utal egymillió eurót”, hanem akkor is főpolgármesternek kell lenni, amikor idősek fertőződnek meg egy fővárosi fenntartású otthonban.

A Pesti úti idősekhez a fővárosi vezetők közül „a lábát se tette be senki hetekig”, elsőként azt is a tiszti főorvos tette meg és azonnali intézkedésekre kötelezte a fővárosi önkormányzatot, miközben a kormányhivatal védőfelszereléseket adott – emlékeztetett. a történtekre.

Kocsis Máté döbbenetesnek nevezte, hogy a főpolgármester még mindig nem cselekszik, hanem interjúkat ad arról, hogy már megint nem tehet semmiről.

A Fidesz frakcióvezetője azt írta: ez most nem a Lackner-ügy, akit elég volt „nem felismerni” és nem a zuglói parkolási mutyi, amit elég volt agyonhallgatni, majd elfelejtik. Itt emberéletekről van szó – fogalmazott Kocsis Máté. Azt kérte Karácsony Gergelytől, hogy „kezdjen már el dolgozni és hagyja abba a másra mutogatást”, ne arról beszéljen, hogy szerinte ki mit nem csinált, hanem arról, hogy ő, akinek a dolga, mit tett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában