Helyi közélet

2015.08.25. 13:24

Elégedett nyári hallgatók

Debrecen - Négy hét alatt mintegy 200 hallgató vett részt a programokon.

Debrecen - Négy hét alatt mintegy 200 hallgató vett részt a programokon.

A múlt héten véget ért a nyári egyetem programsorozata, ahol a nyelv- és kultúra tanfolyamon kívül a Modern Hungary elnevezésű, elsősorban a magyar történelmet, illetve kultúrát bemutató angol nyelvű képzésen vettek részt a hallgatók. Emellett az amerikai Ferry State University-ről érkezett gyógyszerészhallgatóknak szervezett kurzus is az elmúlt hetekben zajlott.

Népszerű fejlesztő modulok

A sportkurzus hallgatói meglátogatták Debrecen sportlétesítményeit, és kuriózumként értékelték, hogy a városban minden megtalálható a jégcsarnoktól a sport­uszodáig. Remélik, jövőre is beilleszthetik ezt az új programot a nyári egyetem kínálatába – hangsúlyozta Szaffkó Péter, a nyári egyetem igazgatója. Az értékelő kérdőívek szerint a résztvevők teljes mértékben elégedettek voltak a képzésekkel, és nagy népszerűségnek örvendtek ebben az évben is a tanórák utáni ingyenes, nyelvi készségeket fejlesztő modulok, a kiejtési gyakorlat, a szókincsfejlesztés, a magyar slágerek és a magyar konyha „órák”.

A legnépszerűbb esemény idén is a folklórprogram volt, amelyen az egyes tájegységek ételeivel, dalaival, népviseletével és táncával ismerkedhettek meg a résztvevők, emellett a cigánytáncházban is tanulhattak dalokat és táncokat.

A kurzus lezárultával sem áll meg az élet az intézményben, egy hét múlva indul az a nyelvi tanfolyam, amely a frissen ideérkező, tanulmányaikat szeptemberben kezdő 300 külföldi orvostanhallgatót készíti fel az itt-tartózkodásra.

Forrás: unideb.hu

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában