Három hónappal korábban költözhetnek az új tulajok

Három hónappal korábban költözhetnek az új tulajok
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Jóval a kitűzött határ­idő előtt készültek el az első osztályú lakások.

Bokrétaavató ünnepséget tartottak szerda délután a Csapó utca 43. szám alatti társasház udvarán, amelyet – rendhagyó módon – az előírt dátum előtt három hónappal adnak majd át a leendő tulajdonosoknak. Az első ütemben készült lakások közül már szinte az összes elkelt, míg a második szakaszban épültek felének is megvan az új lakója.

Gyorsan, kiválót

A debreceni generálkivitelező cég munkájával bizonyítja, hogy rövid időn belül is lehet hatékonyan és magas színvonalon dolgozni. – A Dryvit Profi Kft. három ütemben 64 lakásos társasházat és 4 üzlethelyiséget épít a Csapó utcán. A lakások minősége kiváló, hiszen a legmodernebb és energiatakarékos technológiával alakították ki őket. A burkolás és más belső munkálatok is a legjobb minőségű anyagok felhasználásával készülnek el. Az első ütemben készült társasházakba az új tulajdonosok jövő év februárjában már költözhetnek, három hónappal korábban a tervezett időpontnál, ami kiemelkedő a magyar építőipar helyzetét tekintve – mondta Bana László, cégvezető.

Fotó: Derencsényi István Fotó: Derencsényi István ©

A második és harmadik ütemben készülő első osztályú lakások is jövőre lesznek kulcsrakész állapotban, előbbit májusban, utóbbit pedig augusztusban adják majd át.

A generálkivitelező Dryvit Profi Kft. az egyik legdinamikusabban fejlődő építőipari cég, amit igazol, az, hogy árbevételüket az utóbbi 4 évben megsokszorozták.

Egyedülálló sikerek

A vállalat az ország számos területén, csaknem 50 településen épített már a legkülönbözőbb típusú épületeket.

A jövőben Debrecenben pl. a Tócóskertben és a megye több településén építünk majd exkluzív társasházakat.

HBN



Sporthírek






hirdetés