Három hét, tíz nap, három hét

Lehmann Csongor tavalyi felkészülése jól sikerült, többek között Olsztynban EK-versenyt is nyert
Lehmann Csongor tavalyi felkészülése jól sikerült, többek között Olsztynban EK-versenyt is nyert - © Fotó: magánarchívum
Tiszaújváros – Külföldi edzőtáborba utaztak kedden a tiszaújvárosi triatlonosok.

Edzőtáborozásra utazott a Tiszaújvárosi Triatlon Klub hat sportolója, edzőjükkel, klubvezetőjükkel. Az úti cél Ciprus, Larnaca városa, ahol három hetet töltenek el, hogy alapokat szerezzenek a 2019-es esztendő versenyeire. Lehmann Csongor, Lehmann Bence, Putnóczi Dorka, Mátyus Lili, Sinkó-Uribe Ábel, Sinkó-Uribe Aurél szállt repülőre, de nem csak ők, hanem egy másik klub versenyzője, Petrov Dorottya is velük tartott.

– Petrov Dorottya a törökbálinti Tuttobici versenyzője, akinek Török Alfréd és Török Dániel személyében két olyan edzője is van, akik korábban Tiszaújvárosban triatlonoztak, innen a kapcsolat, és azért lesz velünk, mert csapattal felkészülni teljesen más, mint egyedül – mondta az elutazás előtt Lehmann Tibor, a Tiszaújvárosi TK elnöke, aki egyben a klub vezetőedzője is, és mint ilyen, a delegáció vezetője. – Három hetet töltünk el itt, azért Cipruson, mert ez a hely bevált, minden adott a zavartalan felkészüléshez. Uszoda lenne otthon is, de ilyen száraz terepviszonyok, ami a kerékpározáshoz kell, az nem, illetve hőmérsékletben közelebb leszünk a magyarországi tavaszi, nyári időszakhoz Larnacában.

Közbeeső verseny

A háromhetes táborozás után nem sokkal már versenyen is rajthoz állnak a tiszaújvárosi triatlonosok, Franciaországba utaznak.

– A válogatott kerettagok csak 10 napra szakítják meg a ciprusi felkészülést, ugyanis a legjobb magyar versenyzők március 9-től újabb három héten át már az országos szövetség szervezésében készülnek ugyanitt – tudtuk meg Lehmann Tibortól. – Viszont közte, március 2-án egy Európa Kupa-futamon is rajthoz állnak versenyzőink, Liévin városában. Ez egy rövid pályás, kieséses rendszerű megméretés, amelyen háromszor mindenki teljesíti a 150 méter úszásból, 3 kilométer kerékpározásból, és 1 kilométer futásból álló távot. A verseny érdekessége, hogy fedett pályás, amihez hasonlót a 90-es évek elején már rendeztek Franciaországban. Ezt a kezdeményezést frissítették fel tavaly, és úgy tűnik olyan jól sikerült, hogy az idén már az Európa Kupa-sorozat részének, első versenyének számít.

ÉM-BCS


Népes „mezőny”

Lehmann Tibor elmondása szerint sok triatlonos választja felkészülésének helyszínéül Ciprust, Larnacát, úgyhogy Magyarországról nemcsak a tiszaújvárosiak, hanem más klubok versenyzői is itt lesznek majd, de a mezőny” nemzetközi lesz, hiszen az biztos, hogy a teljes orosz válogatott is alapozik az idei évre.


Tiszaújváros - Hagyományos évértékelő-évindító összejövetelét január 4-én, pénteken este tartotta meg a Lehmann Csongor személyében első saját nevelésű világbajnokát is ünneplő Tiszaújvárosi Triatlon Klub, melynek tagjai 2018-as eredményeik alapján megnyerték az országos összesített egyesületi pontv...

Az edzőtáborban
Tiszaújváros - Az edzéseket a helyi és vendég egyesületek hét edzője tartotta. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Sport XXI. Programjának keretében, a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) támogatásával december 14-16. között regionális edzőtábort tartottak Tiszaújvárosban. A 10-15 éves sportolók, szám...

Lehmann Csongor (balra) és Mátyus Lili
Tiszaújváros - Az országos elismerést is tiszaújvárosi triatlonos kapta a pénteki díjátadón. A 2018-os teljesítménye alapján az országos kategóriában Lehmann Csongor, míg a Tiszaújvárosi Triatlon Klub fiataljai közül Mátyus Lili érdemelte ki az Ifj. Márkus Gábor Alapítvány a Magyar Triatlonsporté...

Lehmann Bence (elől) a szezonzáró versenyen
Tiszaújváros - A tiszaújvárosi triatlonos a nyolcadik helyen zárt az U23-asok európai rangsorában. A lelkiismeretesen elvégzett sok-sok munka ellenére, a kissé döcögősen indult szezon vége jól sikerült Lehmann Bencének, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub sportolójának, aki az Európai Triatlon Szövetsé...