Három gól, három pont: DVSC-siker az MTK ellen

Akt.:
Magabiztosan győzött a Debrecen
Magabiztosan győzött a Debrecen - © Fotó: Kovács Péter
Debrecen – A Loki 3–1-re győzte le az MTK csapatát Debrecenben, a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójában.

A Debrecen nagyon jól kezdte a mérkőzést, gyors, kombinatív játékkal lepte meg a vendégeket. Olyannyira, hogy a Loki hátvédje, Ferenczi János már az 5. percben megszerezte a vezetést. A következőkben is maradt a Loki-fölény: a vendégcsapat ötlettelenül, lelkesedés nélkül gurigázott, a hazai gárda pedig sziporkázott. Remek cselek, hosszú indítások jellemezték a debreceniek játékát, majd jött Ferenczi második gólja. Ezt követően néhány percnyi jó teljesítmény után a Loki mintha könnyelműen kezdte volna venni a mérkőzést. Ponttalan passzokkal és kevesebb lelkesedéssel futballoztak, végül Torghelle talált be, 2–1-re módosítva az állást. A félidő végére kiegyenlített játék folyt a pályán, helyzet már nem akadt.

A Loki álmosan indította a második félidőt, nagyon magára húzta a vendégeket, de a védelem biztos volt, így nem alakított ki gólhelyzetet az MTK. Az első tíz perc után fokozatosan vette át a játék irányítását a hazai csapat, majd Bódi csodálatos bombagóljával 3–1-re növelték előnyüket. A találat után szép támadásokat vezetett a Loki, újabb gól azonban már nem született. Az MTK a cserékkel sem tudott új színt hozni a mérkőzésbe, míg a Loki olykor a közönséget tapsra késztető, szép játékkal megérdemelten nyert.


Herczeg András
Debrecen - A DVSC vs. MTK (3-1) OTP Bank Liga-mérkőzés után a két edző, Herczeg András és Lucsánszky Tamás értékelte a látottakat. Herczeg András: Nagyon jól kezdtük a találkozót, az első 25 percben rúgtunk is két szép gólt. Ezt követően gyengébbek voltunk, szépített is az MTK. A második félidőt ...

DVSC vs. MTK
Debrecen - A labdarúgó OTP Bank Liga 2018/2019-es szezonjának 27. fordulójában a Debreceni VSC csapata az MTK Budapest együttesét fogadta szombaton 17 órától a Nagyerdei Stadionban. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Hajdú Online-on! Labdarúgó OTP Bank Liga NB I, 27. forduló ...

Debrecen - A Debrecen hazai pályán 3-1-re legyőzte az MTK Budapestet a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójában, szombaton. A fővárosi csapat 2012 óta nyeretlen Debrecenben. OTP Bank Liga, 27. forduló: Debreceni VSC-MTK Budapest 3-1 (2-1) Debrecen, 3200 néző, v.: Kassai gólszerzők: Ferenczi ...