Három évtizedes jubileumot ünnepeltek Putnokon

Akt.:
Egy időkapszulát is elhelyeztek
Egy időkapszulát is elhelyeztek - © Fotó: ME
Putnok – 1989 márciusát idézték fel Putnokon, hiszen a gömöri települést már harminc éve hívják ismét városnak.

A gömöri település harminc évvel ezelőtt kapta vissza városi rangját. Ebből az alkalomból tartottak jubileumi rendezvényt a Tompa Mihály Közösségi Házban. A program felvezetéseként a helyi televízió által készített „Az újrakezdés városa” című kisfilmet vetítették le, amely a mögöttünk hagyott három évtized fejlődését, változásait mutatta be a zsúfolásig megtelt terem számára. Ezt követően kitüntetés és elismerések átadása következett.

Elsőként posztumusz „Putnok Városért” kitüntető plakettet nyújtottak át, melyet Putnok nagyközség várossá nyilvánításának, illetve az akkori városvezetésben végzett tevékenysége elismerésének tiszteletére Farkas Pál volt tanácselnök özvegye vett át.

Jeles esztendő

Ezután emlékplaketteket kaptak azok, akik 1989. március 1-jén tagjai voltak az akkori nagyközségi tanácsnak, valamint a jelenlegi képviselő-testületet és a város vezetését alkotják. Megemlékeztek azokról is, akik 1989-ben kötöttek házasságot, illetve szintén a jeles évben születtek. Végül megköszönve munkájukat emlékplakettet kaptak azok a közösségek és személyek, akik a hosszú évek alatt végzett tevékenységükkel kiemelkedő érdemeket szereztek a város fejlődése, gyarapodása és hírnevének öregbítése érdekében.

A városháza és a közösségi ház előtti zöldterületen a putnokiak egy időkapszulát is elhelyeztek, ami – többek között – egy üzenetet is tartogat a jövő számára.

ÉM-ME