Három autót vásároltak a polgárőrök

Három autót vásároltak a polgárőrök
Három autót vásároltak a polgárőrök - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Megduplázódott a Debreceni Polgárőr Egyesület a Cívis Városért gépkocsijainak száma, miután újabb három járművet vásárolt a szervezet a számára megítélt önkormányzati támogatásból. Így már összesen hat gépkocsival rendelkezik az egyesület.

Az autók összesen 2,8 millió forintba kerültek, közülük egy teljesít szolgálatot a belvárosban, egy Józsára kerül, a harmadik pedig Ondódra. – Nagyban megkönnyíti a munkánkat a gépkocsi, hiszen Ondódon igen sok tanya található, ezeket legalább kéthetente fel tudunk keresni – mondta Oláh András, a helyi polgárőrcsoport vezetője.

Dojcsák Ferenc, az egyesület alelnökétől megtudtuk: az egyesület új pólói szintén megérkeztek, de beszerzés alatt vannak zubbonyok és mellények is.

Dr. Papp László alpolgármester a polgárőrök munkájának fontosságát hangsúlyozta, akik sokat tesznek a város közbiztonságáért.

Fotó: Molnár Péter Fotó: Molnár Péter ©

A polgárőrök a közelmúltban többször fogtak bűnözőket. Mint az alelnök lapunknak elmondta, egyikük az Árpád-téren egy kirakatot betörő fiatalt tartott vissza a rendőrök kiérkezéséig a múlt héten. Vasárnapra virradó hajnalban pedig az tűnt fel a polgárőröknek, hogy egy férfi ököllel üt egy földön fekvő nőt. Miután szétválasztották őket, rendőri intézkedést kértek.

Józsán kutyák rontottak egy bicikliző kislányra. Az egyik polgárőr azonban a segítségére sietett, így a gyermek nagyobb baj nélkül megúszta a támadást.
A nagy testű állatok csak a cipőt tudták leszedni a kislány lábáról.

HBN








hirdetés