Harmincötmilliót koboznának el

Harmincötmilliót koboznának el
Harmincötmilliót koboznának el - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Debreceni, létavértesi cégek képviselőit ítélték el első fokon többek között adócsalásért.

Kilenc vádlottból nyolcat bűnösnek mondott ki adócsalás, csalás bűntettében, valamint közokirat-hamisítás és magánokirat-hamisítás vétségében a Debreceni Járásbíróság pénteken. Tatár Tímea, a Debreceni Törvényszék sajtóreferense az elsőfokú ítéletről elmondta: a vádlottak egy része fiktív számlázás érdekében alapított vállalkozást, a többiek pedig összességében 195 millió forint értékben számlákat vásároltak a cégtől. Miután azóta megszűnt a társas vállalkozásokra vonatkozó különadó fizetési kötelezettség, a bíróság a jogszabályváltozás miatt több vádpont alól felmentette a vádlottakat. A cégek a fiktív számlákkal csökkentették áfa fizetési kötelezettségüket, jogosulatlanul igényeltek vissza általános forgalmi adót, csökkentették kimutatott eredményüket, kevesebb társasági adót és különadót fizettek, így tízmilliókkal károsították meg az állami költségvetést.

A legkevesebb is milliós

A bíróság által megállapított tényállás szerint M. István és M. Brigitta még 2006-ban tagjává vált egy – akkor – nyírábrányi székhelyű cégnek, amelynek előbbi vádlott a vezető tisztségviselője lett. A társaság működésének egyetlen célja fiktív számlák kibocsátása volt. – Öt százalékos tarifáért olyan gazdasági eseményekről állítottak ki számlákat, amelyeket soha nem végeztek el. 2007-ben egy újabb céggel szálltak be ebbe a folyamatba – tájékoztatott a sajtóreferens. A bírói indokolás szerint az ügyben A. Csaba volt a kapocs, ő hozta össze a cégeket a fiktív számlaadókkal. Az eljárás során egyértelműen meg lehetett állapítani – tudatta Tatár Tímea –, hogy a cégek valótlan számlákkal adófizetési kötelezettségeiket csökkentették. Több olyan számla is volt, amelyiknél későbbi a számlatömb vásárlási időpontja, mint a benne kitöltött számla dátuma.

2006-ban és 2007-ben 6 cég vásárolt az A. T. Kft-től fiktív, összesen bruttó 195 millió forint értékű számlát, a legkisebb tétel 4 millió, a legnagyobb 61 millió 600 ezer forint értékről szólt.

Hatan tagadásban

A bíróság nem jogerős ítéletével a létavértesi Cs. É. T. Kft. vagyonára 9,2 millió, a debreceni N. K. Kft-jére 18,5 millió, a szintén létavértesi M. F. Kft-jére 6,3 millió, a budapesti L. L. Kft-jére 1,2 millió, míg A. Csaba vagyonára 1,3 millió forint vagyonelkobzást rendelt el.

Az eljárás során M. István, M. Bertalan és M. Brigitta kivételével mindenki tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Az ítélet nem jogerős, M. Brigittát leszámítva az ügyész, a vádlottak és védőik is fellebbeztek.

HBN

A büntetések

M. István (I.) 1 év 6 hónap börtön
M. Bertalan (II.) 1 év 6 hónap börtön
A. Csaba (III.) 1 év 6 hónap börtön
M. Brigitta (IV.) Megrovás
H. József (V.) 1 év börtön
N. István (VI.) 1 év börtön
Z. Attila (VII.) 1 év börtön
M. Sándor (VIII.) 300 ezer forint pénzbüntetés
L. Jánosné (IX.) 60 ezer forint pénzbüntetés