Hárman előzetesben a félmilliárdos Pest megyei kábítószerfogás ügyében

Budapest – Három embert előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság a Pest megyében múlt pénteken lefoglalt több mint kétezer tő indiai vadkender termesztésével, illetve kereskedelmével gyanúsított négy veresegyházi férfi közül. A negyedik gyanúsított ellen nem rendeltek el kényszerintézkedést, ezért a megyei főügyészség fellebbezett a döntés ellen. A kábítószer feketepiaci értéke elérheti a félmilliárd forintot.

A rendőrség honlapján hétfőn megjelent közlemény szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt nyomoz a 35 éves M. Szabolcs, a 30 éves M. László, a 39 éves T. Tamás és a 49 éves L. Attila veresegyházi lakos ellen. Az eddigi adatok szerint a négy férfi tavaly augusztusa óta Pest megyében két helyszínen – továbbértékesítés céljából – termesztett különösen jelentős mennyiségben kábítószert.

Az NNI nyomozói összehangolt akció keretében pénteken az ültetvényeken tetten érték és elfogták a gyanúsítottakat, a házkutatásokon összesen 2160 tő különböző fejlettségi fokban lévő indiai vadkendert találtak és foglaltak le. A gyanúsítottak csak részben tettek vallomást – olvasható a közleményben.

Hozzátették, a lefoglalt növényből szakértői becslések szerint legalább 208 kilogrammnyi marihuánát állíthattak volna elő, amelynek értéke a feketepiacon csaknem 450 millió forint.

A rendőrség kezdeményezésére az ügyészség indítványozta mind a négy férfi előzetes letartóztatását, ám a Budakörnyéki Járásbíróság vasárnap csak hármuk ellen rendelte el a kényszerintézkedést. A kereskedéssel is foglalkozó negyedik gyanúsított (L. Attila) szabadon távozhatott, ezért a megyei főügyészség fellebbezett.

Gyugyi Csilla szóvivő az MTI-nek hétfőn azt mondta, hogy a lefoglalt növény kirívóan nagy mennyiségére tekintettel, illetve azért, mert a hasonló bűncselekmények elkövetői ellen akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható, az ügyészség szerint mind a négy gyanúsítottnak előzetesben volna a helye. Csak így biztosítható a jelenlétük az eljárás lefolytatása alatt – tette hozzá.

– MTI –

Címkék: ,







hirdetés