Harmadszor is Eb-címet szeretne szerezni Kiss Norbert kamionversenyző

Budapest – Harmadik Európa-bajnoki címét szeretné ebben a szezonban megszerezni Kiss Norbert kamionversenyező, aki tavaly hat futamgyőzelemmel a harmadik helyen végzett a bajnokságban.

A versenyző az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában azt mondta, jó irányban indult el a csapat a fejlesztéssel, és biztos abban, hogy javulni fognak. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a technikai szabályzat nyitott, bárki fejleszthet bármit, ezért nem tudni a pontos erőviszonyokat. Céljuk azonban, hogy harcban legyenek a bajnoki címért.

Elmondta azt is, hogy el tudták kezdeni a közös munkát a gyárral, a Mercedes mérnökei a motorfejlesztésben segítenek majd a csapatnak. Bár a két hét múlva kezdődő misanói idénynyitóra még nem lesznek meg az első fejlesztések, a második, hungaroringi fordulóra már kerülhet friss fejlesztés a kamionba, amellyel a futamgyőzelemre is esélyesek lehetnek.

– MTI –



Sporthírek