Harmadrészben már elkészült a kiskörút

Akt.:
Az építkezés helyszínén
Az építkezés helyszínén - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Az ütemtervnek megfelelően haladnak az építők.

Teljes mértékben elkészültek a nyugati kiskörút második szakaszának építői a talajcserével és a fakivágásokkal az Arany János és az Erzsébet utca között. Szintén befejezték az ivóvízvezeték és a csapadékvíz-elvezető rendszer gerincvezetékének építését, valamint az Arany János utca és a Miklós utca közötti szennyvízcsatorna kialakítását.

A Nemzetőr utcán az első vízgépház-akna is megvalósult. A gázvezeték kiváltása június 17-én kezdődik – közölte a polgármesteri hivatal. Megtudtuk, hogy ezidáig az új közvilágítási oszlopok 80 százaléka került a helyére. Jelenleg a teljes építési szakaszon főleg különféle elektromos kábel fektetési, szerelési munkák folynak. Közben a Miklós utcán hozzáláttak a meglevő útburkolat felbontásához. Június 15-től (hétfőtől) kezdik felverni a Török Bálint utca Vörösmarty utca és Boldogfalva utca közötti szakaszát, valamint a Boldogfalva utcának a Török Bálint és a Barna utca közötti részét. Ezen kívül két vízgépház-akna építésén is most dolgoznak. A nyugati kiskörút új szakaszán, – az Arany János és a Miklós utca között – az útépítési munkálatokhoz várhatóan július közepén lát hozzá a kivitelező.

HBN–OCs








hirdetés