Harcolnak az igazukért a DVSC focistái

Harcolnak az igazukért a DVSC focistái
Mindkét játékos fellebbezett, ennek ellenére azonnali hatállyal lépett életbe a büntetésük.

Lassan „ébred” a sokkból a DVSC-TEVA együtteséért szorítók tábora, pedig már napok teltek el a pénteki hír világgá kürtölése óta. Mint ismert, a Loki két futballistája, Vukasin Polekszics és Mészáros Norbert, valamint jogi képviselőik csütörtökön Svájcban, az UEFA székházában fegyelmi tárgyaláson vettek részt. A két focistát első fokon eltiltotta a szervezet Fegyelmi Bizottsága.

Nem jelentette


 

A bizottság szerint, Polekszics elmulasztott eleget tenni jelentési kötelezettségének, amikor idejében nem számolt be arról, hogy a DVSC két nemzetközi mérkőzése előtt, ismeretlen személyek megpróbálták rábírni a meccs eredményének befolyásolására. Információink szerint a két szóban forgó összecsapás a Fiorentina és a Liverpool elleni volt. A vizsgálódás során egyértelműen kiderült, hogy a montenegrói kapus elhárította a megkereséseket, tehát nem valósult meg az eredmény befolyásolása. Mivel azonban a futballista mulasztást követett el azzal, hogy nem jelentette a megkeresést, ezért Polekszicset 2012. június 30-ig eltiltották a labdarúgástól és 10.000 euró pénzbüntetést róttak rá.

Fellebezni fognak


 

Mészáros Norberttel kapcsolatban is hasonló esetet gyanít az UEFA, szerintük egy találkozón merült fel a megkeresés ténye. Mészáros nem ismerte el a megkeresést, azt állítja, hogy egyetlen mérkőzéssel kapcsolatban sem környékezték meg, így nem követte el a jelentési kötelezettség elmulasztását sem. A hátvédet elsőfokon az UEFA Fegyelmi Bizottsága 2011. december 31-ig tiltotta el és hétezer euró pénzbüntetéssel sújtotta.
Mindkét játékos élni kíván a fellebbezés jogával, Polekszics arra hivatkozik, hogy mindkét esetben elhárította a megkeresést, míg Mészáros azt szeretné, ha bizonyítást nyerne, hogy nem történ megkeresés. A büntetés a fellebbezés ellenére, azonnali hatállyal életbe lép.
– Nem tudom, ki áll az ügy mögött, egy ismeretlen tanú hazugságai alapján büntettek meg minket, bizonyítékok nélkül – ezt nyilatkozta a montenegrói IN TV-nek Polekszics, hozzátéve: Isten a tanúja, hogy nem követte el azt, amivel vádolják. Mészáros Norbertet is teljesen letaglózta a vád, de nem kívánt nyilatkozni az ügyről a csalódott védő.
 

Pantics marad

Bár több helyen bunda-botrányként aposztrofálják az ügyet, fontos leszögezni, hogy nem valósult meg a bundázás ténye. Egyébként sem „klasszikus” bundázásra szerették volna rávenni Polekszicset, hiszen manapság nem az a leggyakoribb, hogy a két csapat egyezik meg egy nekik kedvező eredményben, hanem a fogadások elterjedése szolgáltat remek táptalajt a manipulációnak. Az ismeretlen tettesek egy bizonyos eredményre fogadhattak, vélhetően ehhez szerették volna igénybe venni a kapus segítségét, aki azonban nemet mondott nekik.

Harcolnak az igazukért


 

– Nagyon fontos leszögezni, hogy nem a DVSC-TEVA harcol az igazáért, hanem a két futballista, elvégre a klub bűnössége fel sem merült az európai szövetségben – tudtuk meg a DVSC sportigazgatójától, Bartha Csabától. – Emellett természetesen minden segítséget és támogatást megadunk a játékosainknak. Annak eldöntése, hogy miként fogjuk őket pótolni, a szakmai stáb feladata lesz, de bízunk benne, hogy minél hamarabb felmentik őket és idővel a csapat rendelkezésére állhatnak majd – jelentette ki Bartha, akitől megtudtuk, az események nyomán Djordje Panticsot, a piros-fehérek szerb kapusát nem szeretnék elengedni, holott az átigazolási szezon elején többek között a Ferencvárossal is összefüggésbe hozták a hórihorgas kapuvédőt.
 

Később utaznak

Az elmúlt napok kedvezőtlen időjárása miatt hétfőn mégsem utazott el Balmazújvárosba a Loki – tudtuk meg a szakmai stábtól, ugyanis a pálya állapota nem teszi lehetővé a felkészülést. A tervek szerint ezen a héten ott edzőtáborozott volna a DVSC és ha az idő engedi, akkor keddtől mégis elutaznak a lokisták, hogy a korábbi évekhez hasonlóan Újvárosban készüljenek fel az előttük álló szezonra. HBN-TN



További hírek a haon-sportoldal kategóriából