Illúziók – melodráma a valódi értékekről

Akt.:
Illúziók – melodráma a valódi értékekről
Orosz szerző magyarországi ősbemutatójára készül a Fodrásznő rendezője. Szűcs Nelli, Vass Magdolna, Trill Zsolt és Kristán Attila színészparádéjára számíthatunk a Víg Kamarában.

Vakmerő, közös utazásra invitálja nézőit az Illúziók című előadás, amely két házaspár több évtizedes, bonyolult érzelmi viszonyait meséli el, amiben talán semmi nem az, aminek látszik. – A szerelem érzéséről szól ez a történet, amit talán kevesen élhetnek át teljes mélységében. A szerelemről, mely meghatározhatatlan és megfejthetetlen, de olyan erővel bír, amely képes legyőzni akár a halált is – mondja darabról a kortárs orosz drámaírás egyik legjelentősebb és legizgalmasabb szerzője, Ivan Viripajev.

A szinte kultikussá vált, számos fesztivált megjárt és díjat kapott Fodrásznő után Viktor Rizsakov újra a Csokonai Színházban rendez. Az ő irányításával négy színész – Trill Zsolt, Szűcs Nelli, Kristán Attila, valamint a beregszászi társulatból vendégként érkező Vass Magdolna – álmodja színpadra Ivan Viripajev friss színművét, az Illúziókat. A darab műfaja a szerző szerint: „melodráma a valódi értékekről”.

Nemcsak a darab íróját, a rendezőt vagy a színészeket, de – feltehetőleg – minden gondolkodó embert izgatnak az élet alapvető kérdései, például: mi a célja az emberi létnek, megtapasztalhatjuk-e az igazi szerelmet? Vagy mindez csupán illúzió?

A rendező

– Viktor Rizsakov, a Sztanyiszlavszkij által alapított világhírű moszkvai Művész Színház rendezője és a Mejerhold Művészeti Központ vezetője. Elismert és Európa-szerte keresett rendező, illetve színházpedagógus – mondja Kozma András dramaturg, aki az orosz mester munkatársa, tolmácsa, és az Illúziók fordítója. – Rizsakov folyamatosan rendez és tanít a világ jelentős színházaiban, nagy fesztiválok vendége. Nemrég megkapta az egyik legrangosabb orosz színházi elismerést, a Sztanyiszlavszkij-díjat. Naptára másfél évre előre telített, számos színház még csak nem is reménykedhet abban, hogy igent mondjon a felkérésre.

Kozma András azonban büszkén meséli, hogy létezik „valahol Európában”, egészen pontosan Magyarországon egy színház, amelynek sohasem mond nemet: a Csokonainak. Rizsakov rajongását mi sem bizonyítja jobban, minthogy az elmúlt években több nagysikerű, hazai és nemzetközi szinten is nagyra értékelt előadást rendezett Debrecenben. A Vihar.Opus.Post, az Aida és a Fodrásznő után április 13-án kerül sor az Illúziók magyarországi ősbemutatójára a Víg Kamaraszínházban.

 A felszabadító nevetés

– Rizsakov színházi gondolkodására jellemző, hogy az élet fajsúlyos, mondhatni drámai kérdéseit nem nyomasztóan komor formában teszi fel – magyarázza Kozma András –, hanem a nézőkkel folytatott finoman érzékeny, derűs, szinte könnyed párbeszéden keresztül. Mindez lehetőséget ad a közönségnek, hogy saját életének fonákságaira ismerve egyrészt megérezze a nevetés felszabadító erejét, ugyanakkor mélyen elgondolkodjon az őt legbelül feszítő, és talán őszintén ki nem mondott problémákon.

– A történetnek nem is annyira a színpadon, mint inkább a nézők szívében kell megszületnie – idézi Rizsakov próbák során sokszor elhangzott rendezői instrukcióját a fordító-dramaturg.