Hangrobbanás okozott kisebb riadalmat

Akt.:
Hangrobbanás okozott kisebb riadalmat
© Illusztráció: Derencsényi István
Debrecen – Robbanás zaját lehetett hallani Debrecenben, csütörtök délelőtt fél 10 körül. A durranást követő légnyomás olyan erős volt, hogy az épületek is beleremegtek a városban. Ettől sokan megijedtek, a kutyák ugattak. A megyei katasztrófavédelem ügyeletese szerint ebben az időszakban nem kaptak robbanásról szóló bejelentést.

Tavaly márciusban a Debrecenben tapasztalt sorozatos hangrobbanások kapcsán azt közölte lapunkkal a Honvédelmi Minisztérium, hogy részben a cívisváros felett található Magyarország egyetlen nagymagasságú, hangsebesség feletti repülésre használható gyakorló légtere. Ebben folyamatosan gyakorlatoznak a Gripenek. A pilóták elvileg csak csak 12 ezer méter felett léphetnék át a hangsebességet.

A légköri viszonyoktól függően a hangrobbanás lökéshulláma azonban „esetenként leérhet a föld felszínéig” és az említett jelenségeket (hanghatást, vibrációt) okozhat – tette hozzá a minisztérium sajtóosztálya.

Debrecen repülőterét csak vészhelyzetben használják a Magyar Honvédség repülőgépei.

OCs