Hamvazó szerdára Torkos Csütörtök

Miskolc – A hamvazószerda utáni nap a torkos csütörtök. A hagyomány szerint ilyenkor még fel lehet függeszteni a negyvennapos böjtöt, és lehet egy nagyot lakmározni, meg lehet enni a farsangi időszakból megmaradt ételeket.

– Engem is meglepett, hogy a megyéből Miskolcon kívülről csupán 4-en vagyunk, és Miskolcról sem túl sokan, akik hivatalosan csatlakoztunk a Torkos csütörtök akcióhoz – mondta Lázár Dorina, a bükkszentkereszti Rusztik Étterem tulajdonosa. Igaz, ők is először jelentkeztek. Bár hozzávéve, hogy tavaly január 1-jén nyitottak, eddig csak egy alkalmat mulasztottak el. Szó szerint. Viszont a Torkos csütörtök ötlete alapján saját akciót indítottak, a „lakoma szerdát”: januártól áprilisig minden szerdán féláron kínálják a teljes étlap választékát. Hangsúlyozottan csak az ételekre vonatkozik a kedvezmény, az italokra nem, szemben a mai akcióval.
– Rengetegen jelentkeztek, mondhatni egész nap foglaltak vagyunk. Egy pici helyet talán tudunk szorítani még, ha váratlanul valaki „bekopogtat”, de csak délután 5-ig – árulta el az Erdélyből származó Dorina.
Hogy honnan jött, meglátszik az étterem kínálatán, amely, mint elmondta, sokakat vonz: akik felfedezik őket, visszajárnak.
– Ezeket az akciókat remek népszerűsítő reklámnak tekintem, amelyek hosszabb távon megtérülnek – véli Dorina.

Nem pont most…

A miskolci csatlakozó vendéglátóhelyek közül a Kortyoldában érdeklődtünk, mennyire sikeres az akció.
– Már hétfőn minden helyünket lefoglalták, vagyis az akció sikeres, elsősorban azon vendégek számára, akik máskor, teljes áron nemigen engedhetik meg maguknak, hogy étteremben étkezzenek – véli Vaskó György üzletvezető. – A tavalyi tapasztalatok alapján (még csak 3. éve nyitottunk, ezért a tavalyi volt számunkra az első lehetőség) őszintén szólva, kevesen váltak rendszeres vendégeinkké. Ebbe nyilván a gazdasági válság is belejátszik. De egy igazi vendéglátósnak hosszabb távon is gondolkodnia kell. Bízzunk benne, hogy a mostani, szorító helyzet enyhül, s akik most belekóstolnak a vendéglátásunkba, előbb-utóbb rendszeres fogyasztóink lesznek.

Tudott róla?

A Torkos csütörtök akciót 2006-ban a Magyar Turizmus alapítvány kezdte el szervezni azzal a céllal, hogy a magyarországi éttermek választékát, ízvilágát eme különleges nap alkalmából sokan kipróbálják. Idén több mint 1000 helyen lehet féláron enni-inni.

 








hirdetés