Helyi közélet

2014.09.29. 13:59

Vesztegetés miatt felelnek az áramszolgáltató dolgozói

Hajdú-Bihar - A hajdú-bihari nyomozók vádemelést javasolnak hét gyanúsítottal szemben.

Hajdú-Bihar - A hajdú-bihari nyomozók vádemelést javasolnak hét gyanúsítottal szemben.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya egy áramszolgáltató cég két dolgozójával, a 36 éves K. Ádámmal és a 37 éves B. Péterrel szemben vesztegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást.

A nyomozás adatai szerint a nagyhegyesi és szentpéterszegi lakosok megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2011. és 2012. évben szabálytalan áramvételezés miatt nagyobb összegű kötbérrel fenyegetett fogyasztóktól több százezer forintot vettek át azért, hogy a kötbérfizetési kötelezettségüket eltöröljék, vagy jelentős összeggel csökkentsék. A két férfit a nyomozók 2012. szeptember 7-én elfogták, gyanúsítottként kihallgatták, valamint otthonaikban és irodáikban házkutatást tartottak.

A rendőrök eljárást indítottak egy 39 éves berettyóújfalui férfival szemben is, aki a megalapozott gyanú szerint segített egy fogyasztónak kapcsolatba kerülni B. Péterrel és találkozót szervezett a részükre. K. Gábort a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

A gyanú szerint a szolgáltató alkalmazottai – a cég belső szabályzatának megszegésével – az ellenőrzéseket követően különböző okokra hivatkozva beleavatkoztak az ügymenetekbe, így megakadályozták az eljárások lefolytatását, a kötbérek kiszabását és behajtását.

A nyomozóhatóság az alkalmazottak mellett a kötbérfizetési kötelezettséggel terhelt fogyasztókkal szemben is büntetőeljárást kezdeményezett vesztegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozók a 65 éves hajdúnánási és az 50 éves debreceni nőt, valamint a 65 éves hajdúnánási, az 52 éves hajdúszoboszlói férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya a cég alkalmazottaival és a fogyasztókkal szemben is befejezte a nyomozást és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában