Hamilton elárulta, kivel harcolna a Forma-1 vb-címéért

Akt.:
Hamilton (jobbra) Sebastian Vettellel „pezsgőzik”
Hamilton (jobbra) Sebastian Vettellel „pezsgőzik” - © Fotó: AFP
Budapest – Lewis Hamilton nem szeret sokáig ugyanaz ellen versenyezni a vb-címért, ezért reméli, hogy a jövőre Honda-erőforrásra váltó Red Bull elég versenyképes lesz ahhoz, hogy Max Verstappen is beszállhasson a világbajnoki címért folytatott csatába – olvasható az országos sportnapilap portálján.

Lewis Hamiltonnak már volt szerencséje olyan kiemelkedő pilóták ellen csatába szállnia a világbajnoki címért, mint Fernando Alonso, Kimi Räikkönen vagy Nico Rosberg, az utóbbi két szezonban pedig a brithez hasonlóan szintén négyszeres világbajnok Sebastian Vettel a legfőbb riválisa, ahogyan az ebben az esztendőben is megfigyelhető.

A Mercedes versenyzője azonban nemrég elárulta, hogy örülne, ha jövőre a bajnoki csatába Max Verstappen is beszállna.

A fiatal holland csapata, a Red Bull Renault-ról Honda-erőforrásra vált a szezont követően, Hamilton pedig reméli, hogy ez lehetővé teszi a Red Bull fejlődését.

„Szükségem van a csatákra és a kihívásra. Nem akarok mindig ugyanaz ellen versenyezni, szóval remélem, hogy a Red Bull versenyképes lesz jövőre a Honda-motorral – mondta a brit pilóta. – Kell Max a bajnoki címért folytatott harcba.”

HBN