A kvalifikációt Lewis Hamilton nyerte meg, a második helyen Romain Grosjean, a harmadikon pedig a világbajnoki címvédő Sebastian Vettel végzett.
A mogyoródi dombok ezúttal is megteltek szurkolókkal, a pálya mellett barangolók találkozhattak őrült jelmezes spanyolokkal, látványos egyensüveget viselő észtekkel, de azért magyar szót is lehetett hallani. Kimi Räikkönen visszatérésének köszönhetően pedig újra jelentős létszámú finn szurkolósereg látogatott ki a Hungaroringre.
Azok a szerencsések, akik bejutottak a paddockba, nem csak a jelenlegi mezőny sztárjait láthatták közelről, hanem több egykori, jól ismert pilótát is. Niki Lauda sok-sok éve dolgozik televíziós szakkommentátorként, de ebben a szerepkörben ténykedett Damon Hill, Johnny Herbert és Mika Salo is.
A nap krónikájához tartozik egy szomorú esemény: az időmérő edzés előtt leplezték le – többek között Bernie Ecclestone, valamint számos versenyző és csapatvezető jelenlétében – Frank Tamásnak, a Hungaroring Zrt. közelmúltban elhunyt alelnökének emléktábláját a toronyépület falán.