Helyi közélet

2014.12.02. 16:37

Elvágta a kutya torkát, bíróság elé áll

Hajdúnánás - A hajdúnánási rendőrök bíróság elé állítást javasolnak egy férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint elvágta egy kutya torkát.

Hajdúnánás - A hajdúnánási rendőrök bíróság elé állítást javasolnak egy férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint elvágta egy kutya torkát.

A nyomozás adatai szerint egy férfi telefonon tett bejelentést 2014. november 6-án 19 óra 15 perc körüli időben a rendőrség ügyeletére arról, hogy Hajdúnánáson, a Bocskai utcán kutyájukat elvágott torokkal a házuk előtt fekve találták meg. A járőrök a helyszínre mentek és meghallgatták az ott lévő állatorvost, aki megállapította, hogy az állat sérülését ember okozta.

A rendőrök adatgyűjtés és tanúkutatás eredményeként azonosították, elfogták és a városi rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható Cs. Norbert helyi lakost, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak, majd őrizetbe vettek és kezdeményezték az előzetes letartóztatását, melyet a Járásbíróság 2014. november 9-én elrendelt.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság a 19 éves férfi ellen az állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást 2014. november 28-án befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában