2012.01.19 18:50; Frissítve: 2012.01.19 18:50


Hamarosan útra kelnek

Hamarosan útra kelnek
Debrecen – A kiutazás előtti utolsó családi napját tartotta az elmúlt hétvégén a debreceni Kossuth laktanyában a PRT-12 és a KFOR-6 kontingens. Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Humánszolgáltató Irodája által szervezett rendezvényre több mint százharmincan jöttek el.

Az afganisztáni és koszovói békefenntartói feladatokat ellátó katonák fél éves felkészítésének eredményeképpen a két zászlóalj készen áll feladatai ellátására. A családok életében kritikusnak számít az indulás előtti néhány hét. Ezért a kontingensek parancsnokai, a tábori lelkészek és a pszichológusok a Humánszolgáltató Iroda munkatársaival karöltve arra törekednek, hogy a katonák mellett az itthon maradó családtagokat, barátokat, bajtársakat is felkészítsék az előttük álló időszakra.

A dandárnál már hagyománya van a családi napoknak, egyre többen látogatnak el a rendezvényekre, ahol a családok megismerhetik a Humánszolgáltató Iroda tevékenységeit. Ennek köszönhetően egyre többen fordulnak bizalommal az ott dolgozókhoz, s számítanak a támogatásra.

Fábián László és Polyák András alezredesek, a PRT-12 és KFOR-6 kijelölt parancsnokainak tájékoztatójával indult a szombat délelőtti program. A megjelentek összefoglalókat hallhattak a felkészülés hat hónapos időszakának eseményeitől az aktuális feladatokon át a misszió teljes idejéig tartó munkáról. Diák segítségével láthatták a táborokat, azok elhelyezési körleteit, az étkezési, a szabadidő-eltöltési lehetőségeket, a földrajzi elhelyezkedést, az éghajlati jellemzőket, s megismerkedtek a társadalmi-kulturális szokásokkal.

A külszolgálat idején az átlagosnál nagyobb segítséget jelent a tábori lelkész jelenléte, munkája. Rácz István főhadnagy, római katolikus lelkész arról beszélt a jelenlévőknek, hogy távol a családtól, idegen környezetben, ismeretlen kihívások között milyen segítséget nyújthat a katonáknak. Az afganisztáni és koszovói missziót is megjárt tábori lelkész saját tapasztalatain keresztül nyújtott átfogó képet arról, hogy milyen veszélyei vannak a tartós távollétnek a családi kapcsolatok szempontjából. Felvázolta a katonákban és szeretteikben felmerülő érzelmeket, s hogy a táborban az idő előrehaladtával egyre jobban hiányoznak a családtagok, barátok, itthoni bajtársak. Kiemelte, hogy a tábori lelkész egyik fő feladata a külszolgálat idején támogatást nyújtani a hozzá fordulóknak, s a kapcsolattartásra való ösztönzés.

Nyerges Csaba százados, a Bocskai dandár pszichológusa körültekintő és gyakorlatias előadásában bemutatta a felkészülés és a külszolgálat időszakának érzelmi ciklusait. Hasznos tanácsokkal látta el a családokat a kiutazás realitásának elfogadásáról, a veszteség megéléséről, a szélsőséges érzelmek kezeléséről, az őszinte kommunikációról, a másik megnyugtatásáról. Előre vetítette a kiutazást követő időszak állapotát: levertség, hangulati labilitás, megfelelési vágy, magányosság érzése, folytonos aggodalom, a gyermekek viselkedésének esetleges megváltozása. Felhívta a figyelmet az egymást ismerő családok kölcsönös támogatásának fontosságára, a tétlenség, a felesleges stressz kerülésére és a Humánszolgáltató Iroda által nyújtott segítség fontosságára. Nyerges Csaba a stabilizáció szakaszáról is beszélt, hiszen a katonák és az itthoniak néhány hét elteltével sikeresen alkalmazkodnak a megváltozott feladatokhoz, szerepekhez. Fontos azonban, hogy ebben az időszakban ne éreztessék a kint lévővel azt, hogy nélküle is minden rendben megy, s hogy ne laposodjon el a kommunikáció. Végül a hazatérés előtti várakozás szakaszáról, a változástól való félelemről, a hazatérés idealizálásáról esett szó, s arról, hogy mennyire fontosak az apró ajándékok, s a felkészülés az esetleges változásokra.

A szakember arra is figyelmeztetett: a missziós feladatok ellátásának befejeztével közel sem érnek véget a katonákban és a családtagokban lejátszódó lelki folyamatok. Hazatérve szembesülni kell a családban és a munkahelyen végbement változásokkal, a feleslegesség, elidegenedés, értelmetlenség, a misszióbeli társak iránti nosztalgia, a függetlenség elvesztésének érzésével. Vissza kell állítani a család működését, újra kell gondolni a rutinfeladatok elosztását, újra kell tárgyalni a szerepeket, tolerálni a másik új szokásait, kezelni a gyerekek reakcióit, minderre időt kell hagyni s türelemmel lenni.

A családi nap utolsó mozzanataként a hozzátartozók megismerkedtek a Humánszolgáltató Iroda épületének helyiségeivel, szolgáltatásaival, munkatársaival annak érdekében, hogy az előttük álló hónapokban ne idegenként érkezzenek a laktanya területére, s ismerős arcokkal találkozzanak, ha segítségre, tanácsra, információra van szükségük.

 

Révészné dr. Markovics Zita hadnagy



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
Jegyzet: Akarhatja-e az Unió…?
Igen nagy tételben mertem volna fogadni az Európai Bizottság Magyarországgal kapcsolatos szerdai javaslatának [...] tovább »
Zsóka, a nap szépe
Debrecen - Zsóka debreceni lány, aki nagyon szereti a szép autókat és motorokat! tovább »
20-22 kilométer hosszú sor alakult ki a 42-es főúton
A 7,5 tonna feletti gépjárművek vezetői elindulás előtt tájékozódjanak a magyar-román határviszonyokról, [...] tovább »
Diplomata a hajdúhadházi istentiszteleten
Hajdúhadház - Izrael tavaly szeptemberben kinevezett magyarországi nagykövete, Ilan Mor is részt vett szerdán [...] tovább »
Debreceni programok csütörtökön
Debrecen - Nézze meg milyen programokkal várja Debrecen az érdeklődőket csütörtökön. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása