Hamarosan indulnak a „fenyőjáratok”

Hamarosan indulnak a „fenyőjáratok”
© Illusztráció: Pixabay
Debrecen – A debreceni lakótelepeken naponta összeszedik majd a kidobott fákat.

Az ünnepi időszak végén egyre több helyen lehet látni kidobott fenyőfákat, amelyeket általában vízkereszt környékén „száműznek” lakásaikból az emberek.

A hónap végéig szállítanak

A növényeket idén a Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Kft. szállítja el Debrecenből és a cég szolgáltatási körébe tartozó településekről. Domokos Csilla, a vállalat szóvivője elmondta: a fenyőket idén is a vízkereszt utáni első hétfőtől, tehát január hetedikétől kezdődően egészen a hónap végéig viszik el. A lakosokat arra kérik, hogy a növényeket szabadítsák meg a díszektől, égősoroktól, csillagszóróktól és a szaloncukroktól, aztán vigyék azokat oda, ahová a szemétgyűjtő konténereket szokták kihelyezni. Abban az esetben, ha a fákat nem ezekre a helyekre teszik, az szemetelésnek minősül, és büntetést von maga után – hívta fel a figyelmet a szóvivő.

Január végét követően a társasházi övezetekből már csak a vállalat ügyfélszolgálatára beérkezett jelzés alapján viszik el a fenyőket.

Különjáratokkal viszik

A lakótelepekre különautó megy ki mindennap a karácsonyfákért. A családi házaktól ezzel szemben csak hetente egyszer, a megszokott szemétszállítási napokon gyűjtik be a kidobott fákat. A szóvivő hangsúlyozta, a vegyes, vagyis a kék fedelű kukák mellé kell a fenyőket tenni. A szelektív hulladékgyűjtő autóba nem tesznek ilyeneket. – A családi házaktól aránylag kevés fát szedünk össze, mivel sokan eleve földlabdás fát vesznek, s azokat az ünnepek után a kertjükben elültetik, míg a kivágott fenyőket eltüzelik – részletezte.

Komposzt is lesz belőle

Az évente összegyűjtött, körülbelül 26 tonna fenyőfa a szeméttelepre kerül. A lakótelepekről érkezőket komposztálják, míg a családi házaktól elszállított fákkal a szemétdomb szervesanyag-tartalmát növelik.

OCs