Hamar eljár a debreceniek keze

A debreceni képviselő-testület márciusi ülése
A debreceni képviselő-testület márciusi ülése - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Gyorsabb eljárással segítik a terasznyitásban a vendéglátósokat.

A Fidesz-KDNP szemszögéből nézve határozottan gördülékeny, a sajtóhelyről figyelve kifejezetten unalmas ülést hozott a megyeszékhely képviselőinek csütörtöki összejövetele. A Debreceni Rendőrkapitányság beszámolója kapcsán is inkább beszélgettek, mintsem vitáztak a városatyák. Bár a DK-s Varga Zoltán próbálkozott egy-egy oldalvágással, például mikor sommásan megállapította: „a rendőrség olyan államhatalmat is véd, amely a legenyhébb szóval is autoriter, erősebb megfogalmazásban diktatórikus”, a többségi frakció válaszra sem méltatta a felszólalását. Ehelyett többek mosollyal, arcuk kezükbe temetésével értékelték a megnyilvánulást, Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester pedig megfeddte Vargát, amiért az ellenzékiek közül egyedüliként politikai dimenzióba húzta a rendőrséget.

Vissza azonban a beszámolóhoz: ugyan több fontos mutatóban évek óta először volt kénytelen a Debreceni Rendőrkapitányság romló adatokat prezentálni, ezek fölött átsiklottak a képviselők. Uzonyi Attila ezredes a 70,4 százalékos felderítési mutatót (nyolc százalékos javulás 2015-höz képest), a lakosokat különösen érintő lakásbetörések visszaszorítását (a tavalyelőtti 417-tel szemben 2016-ra 347-re esett az ilyen esetek száma), illetve a rablások felderítési mutatóját (92 százalék) emelte ki. Utóbbi kétség kívül annak fényében is figyelemreméltó, hogy – erre esett kevesebb hangsúly – némiképp több ilyen eset történt 2016-ban, mint egy évvel korábban.

uz1

Fotó: Molnár Péter

Az ezredes az ittas rendbontók kapcsán azt mondta: Debrecenben könnyebben eljár az emberek keze, de az erős köztéri rendőri jelenlét miatt az intézkedések a tettenérés irányába léptek el. A képviselők és a polgármester is dicsérte a rendőrségi munkát.

A kérdések között több érdekes felvetés adódott. Herpergel Róbert (Jobbik) az Árpád téren és a Fórum előtt általa „agresszív elemeknek” nevezett koldusokra, dr. Szegedi István (Együtt) pedig a dolgukat egy trafóállomás mellett végző hajléktalanokra hívta fel a figyelmet. Papp László hozzátette, hogy tavaly a belvárosi teraszos vendéglátóhelyek panaszkodtak sokat az előttük időző fedélnélküliekre. Uzonyi Attila elmondta, rendszeresek a közterület-felügyelőkkel végzett szolgálatok, a jövőben is odafigyelnek a problémás helyekre.

Pártállástól függetlenül mosolyt csalt a képviselők arcára Ágoston Tibor (Jobbik) megszólalása, amikor azt tudakolta az ezredestől, milyen terveik vannak azokkal az örömlányokkal, akik a Petőfi téren az éjszaka is nyitva tartó üzletek környékén várnak kuncsaftra. Uzonyi emlékeztetett: a Nagyerdő és a Hadházi úton idén kétszer annyiszor intézkedtek tiltott kéjelgés miatt, mint tavaly az évnek ugyanezen szakaszában. Megerősített szolgálatban dolgoznak szerdán, pénteken és szombaton a belvárosban – felelte.

Több kiülős helyet akarnak

A vendéglátóhelyek más összefüggésben is szóba kerültek. A jelenlegi vezetés eltökélt a város turisztikai vonzerejének határozott fejlesztésében. Még több teraszos vendéglőt szeretnének, ám Papp László elmondása szerint az üzemeltetők panaszkodnak a hosszú eljárásra, és a „nem túl egzakt szabályozásra”. Így aztán a rendeletmódosítás után az eddigi egy helyett három évre szólnak az engedélyek, az eljárás befejezését pedig megfelelő dokumentáció esetén 30 napon belülre ígérik. Az előterjesztést egyhangúlag szavazták meg a képviselők.

kgy2

Fotó: Molnár Péter

Szintén jóváhagyták, hogy kezdeményezik a Hajdú táncegyüttes Hatvan utcai székházának ingyenes megszerzését. Az épület állami tulajdonban van, felújításra szorul. Ha sikerrel jár az önkormányzat, ingyenes hasznosításba adnák az együttesnek, és segítenék a felújítást is. A Valcer Táncstúdió Monti ezredes utcai épülete esetében éppen a meghosszabbításról döntöttek. 2030-ig használhatják az ingatlant. Mindkét javaslatot támogatták a városatyák, minként a kárpátaljai Salánkkal megkötendő együttműködési megállapodást. Erre egy közös pályázat miatt van szükség.

Mégsem tárgyalták

Az ülés napirendjéről levették a reformáció 500. és a Magyar Református Egyház megalapításának 450. évfordulójára emlékező köztéri alkotásról szóló előterjesztést. Papp László elmondta: a püspök (dr. Fekete Károly – a szerző) kérte, hogy egyházon belüli egyeztetések miatt a következő ülésen tárgyalják. Mint arról írtunk, a bruttó 70 milliós emlékművet a Méliusz téren állítanák fel. Szintén tárgyaltak és szavaztak a díszpolgári és más kitüntetésekről. A döntéseket április 11-én, a város napján ismerheti meg a nagyérdemű.

HBN


Heteken belül indul a munka az Árpád téren

Ahogy várható volt, többször szóba került a csütörtöki közgyűlésen a forgalomátszervezés.

 

Egy kézben az adventi forgatag

Jó üzlet a vásárt működtetni, ez látszik a 2016-os eredményből is.

 

Debreceni parkolók megszüntetését javasolják az emlékműállítás miatt

A Kálvin-csillag adja annak az emlékműnek az alapját, amelyet a reformáció tiszteletére állítanának fel Debrecenben. A csütörtöki közgyűlésre készült előterjesztésből nemcsak a tervezők koncepciója, hanem az alkotás részletei is megismerhetők. A terveket Győrfi Sándor Munkácsy-díjas és Győrfi Lajos Szervátiusz-díjas szobrászművész készítette.

Újra kell tanulnunk a debreceni közlekedést

Ötvenkét csomópontot érintő változtatások következnek – gyorsítanák a forgalmat.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés