Hallgatók a Napló TOP 100 Klubban

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A Debreceni Egyetem Üzleti Innovációs Klub tagjai betekinthetnek a „nagyok” munkájába.

A Debreceni Egyetem Üzleti Innovációs Klub (DEVIK) idén januárban alakult meg azzal a céllal, hogy elősegítse az innovatív ötletek megvalósulását, összehozza az egyetem és az üzleti szféra képviselőit, valamint a hallgatók körében jó gyakorlati példákat mutasson be a vállalkozói életből merítve.

Van egy ötleted?

Az eddigi találkozóik során számos ötlet került a klub elé, ahonnan már két startup cég is kikerült és végzi napi működését. Az innovációs klub küldetése, hogy ösztönözze a hallgatókat saját innovatív ötletük elmélyítésére és vállalkozásuk beindítására. Tagjaik között szerepelnek végzett vállalkozásfejlesztő hallgatók, továbbá olyan szakértők is csatlakoztak a klubhoz, mint például Dr. Juhász Tiborné, eredetvédelmi szakreferens, FM Eredetvédelmi Főosztály és Dr. Domonkos Dávid, szakértő-szaktanácsadó, Richter Gedeon Nyrt., akik véleményükkel és szaktudásukkal segítik az induló projektcsapatokat. Legközelebbi vendégük Ábrahám László, az NI Hungary Kft. ügyvezető igazgatója lesz, aki a saját topmenedzseri karrierjét ismerteti meg az érdeklődő fiatalokkal.

Irány a TOP 100!

A Hajdú-bihari Napló TOP 100 Klubja megyénk harminc legjelentősebb vállalatának topmenedzsereit tömöríti, akik havonta találkoznak a Hotel Divinusban, ahol országos, illetve nemzetközi hírű szakemberek előadásait hallgatják meg. A Debreceni Egyetem Üzleti Innovációs Klub vezetői azzal keresték meg a megyei lap szerkesztőséget, hogy valamiféle partnerséget szeretnének kialakítani a Napló TOP 100 Klubbal, mintegy betekintve a kulisszák mögé (hogy csinálják élesben a nagyok?). Petneházi Attila, a TOP 100 Klub alapítója nemrégiben a DEVIK vendége volt, ahol az alábbiakról állapodtunk meg: az egyetemi klub összejövetelein két-két hallgató prezentálhatja vállalkozási ötletét (Startup/Standup), amiről a többiek szavaznak. A legtöbb szavazatot elért vállalkozási ötlet gazdája részt vehet a Napló TOP 100 Klub következő összejövetelén.

HBN-PA








hirdetés