Halálra égett a hajléktalan (18+)

Akt.:
Halálra égett a hajléktalan (18+)
© Fotó: Matey István
Debrecen – A meggyulladt sátorban vesztette életét egy középkorú férfi Debrecenben.

Összeégett hajléktalan tetemére bukkantak Debrecenben, a Vincellér utcán, az Aldi közelében csütörtök reggel. A katasztrófavédelem szóvivőjétől úgy tudjuk, hogy a középkorú férfi a kiserdőben, egy sátorban, sok szemét között élt. A holttestet a leégett sátor mellett találták. A tűz keletkezési okát szakértők igyekeznek kideríteni.

Éjszakára soha nem ment be

A Debrecen területén tartózkodó hajléktalanok gondozásával foglalkozó Refomix Nonprofit Kft. ügyvezetője, Szemerédy Zsolt az eset kapcsán lapunknak elmondta: jól ismerték a férfit, az elmúlt években egyrészt időnként bement hozzájuk a Dobozi utcai nappali melegedőbe, másrészt az utcai gondozó szolgálat tartotta vele a kapcsolatot a Vincellér utcán. Miközben a felkínált szendvicset, zsíros kenyeret, teát, takarót elfogadta, az éjszakai szálláslehetőség igénybe vételére soha nem tudták rábeszélni. A környékbeliek néha ételt adtak neki.

Mindenkinek jut hely

A cívisvárosban jelenleg 50-100 olyan ember él a szabadban, kalyibákban, sátrakban, elhagyott épületekben, akik nem hajlandók hajléktalanszállóra menni, pedig ott mindenkinek jutna hely.

Annak a férfinak is tudtak volna ágyat adni, aki most megégett”

– hangsúlyozta Szemerédy Zsolt.

hajlektalan2Fotó: Matey István

A Dobozi utcai ilyen intézményben most 35-en, a Wesselényi utcán 60-an tartózkodnak. A szabálysértési rendelet október 15-ei szigorodása óta 10 olyan hajléktalan jelent meg a szállókon, akik korábban nem mentek oda. A beköltözők nemcsak szállást, meleg ételt, tiszta ruhát, hanem orvosi ellátást is kapnak.

Emberi körülmények

A szakember kiemelte: fejlesztik ezeket az intézményeket, a meglévő 85-höz 40 új férőhelyet hoznak létre. A téli krízisidőszakban komfortos, fűtött konténereket is beállítanak. Azért, hogy éjszaka ne lopják el egymás holmijait, mindenhová zárható szekrényeket helyeztek el, és rendész is felügyel.

hajlektalan3Fotó: Matey István

Nemcsak biztonságba helyezzük a hajléktalanokat, hanem igyekszünk nekik emberi körülményeket is teremteni”

– jelentette ki Szemerédy Zsolt. Hozzátette: a dolgozó, nyugdíjas, jövedelemmel rendelkező hajléktalanok – minimális térítési díj ellenében – emelt szintű ellátásban részesülnek, több átmeneti szállás is rendelkezésükre áll a városban.

A Vincellér utcaihoz hasonló eset utoljára körülbelül 25 éve történt Debrecenben.

OCs


Figyelem, a videó megtekintését csak 18 éven felüli olvasóinknak ajánljuk.


Illusztráció: Pixabay
Hajdú-Bihar - Szokatlanul sok riasztást kapott a katasztrófavédelmi szolgálat szerdán. Számos baleset történt a megye közútjain, Debrecenben pedig életét vesztette egy hajléktalan. Kiszáradt és tegnap hajnalban a közútra borult egy tizenöt méteres nyárfa Biharnagybajom közelében. A helyszínre a p...

Fotó: Matey István
Debrecen - Hajléktalanok húzódtak meg abban a sátorban, amely kigyulladt és leégett csütörtökre virradóan Debrecenben, a Vincellér utcában. Mellette egy élettelen testet találtak a tűzoltók. A debreceni rendőrök helyszíni szemlét tartottak, amely során megállapították, hogy bűncselekményre utaló ...