2012.08.22 07:49; Frissítve: 2012.08.22 09:50


Halálos gázolás Nyírbátorban

halálos baleset halálos baleset
írta Pusztai Sándor - Nyírbátor – Kedden este egy másfél éves kisgyermeket gázolt el egy autó Nyírbátor belterületén, amikor kitolatott egy udvarból.

Hatalmas tömeg verődött össze kedden este Nyírbátorban a Béke utcában. Az ilyenkor szokásos rendőri erő  is kivonult a helyszín biztosítása érdekében. Az elsődlegesen rendelkezésre álló adatok szerint halálos végű közlekedési baleset történt.

Egy udvarból kitolatott egy személygépkocsi, ami a manőver közben elgázolta a tisztázatlan okból felügyelet nélkül kint játszó másfél éves gyermeket. A kicsi a szomszédos udvarból tudott valahogy kimenni. A gépkocsi áthajtott a gyermeken, majd úgy, tudjuk a sofőr felkapta a sérültet és a rendelő intézetbe ment vele. Ott megpróbálták megmenteni, egy ember elmondta, hogy még helikoptert is kértek a városba, de nem lehetett már segíteni rajta, sérüléseibe belehalt.

Az autót a rendőrség lefoglalta, ami állítólag egy VW volt. Ezt követően kezdődött a nyomok felkutatása a gödrös, homokúton. A rendőrség igazságügyi műszaki szakértő bevonásával folytatja a felelősség megállapítására indított eljárást.

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Alexandra, a nap szépe

Alexandra, a csinos debreceni lány első alkalommal volt fotózáson, ahol elmondása szerint nagyon jól érezte magát és már nagyon várja a következőt.
tovább »


Login2