Kérdezni csak szabad?

„Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit”. A gránitszilárdságú (?) Alaptörvény eme passzusa azonban mintha mállani látszana! Dr. Nagy Zoltán írása.

Ezt támasztja alá a Freedom House 2015. évi állapotokról kiadott jelentése is, miszerint „a magyar kormánynak jelentős befolyása van a média felett.” Az amerikai kutatásvezető, Jennifer Dunham egyenesen kijelenti: „a sajtó szabad mozgástere mindössze egyharmados mértékű maradt hazánkban, ami további visszaesés az elmúlt évekhez képest.” Arra sem lehetünk büszkék, hogy a V4-ek „feketebárányai” vagyunk, de az sem tölthet el dicsőséggel bennünket, hogy a vizsgált országok sorában magunk mögött tudhatjuk: Albániát, Macedóniát és Törökországot. Lényegét tekintve, maradt a fél évtizedes nemzetközi megítélés ismétlődése: „a magyar sajtó csak részben szabad”.

Azé a sajtó, aki birtokában tud(hat)ja. Hogy aztán ezzel a szellemi potenciállal, materialista javakkal minként tud élni, már az ebbe/erre invesztálók filozófiáján múlik. Csakhogy a sajtó egyetlen politikai erőnek és/vagy civil közösségnek, államnak/befektetőnek nem kisajátítható! A médiapolitika mind inkább a médiagazdaság köpönyegébe és ideológiákba burkolózik. Ahol a pénz, ott a hatalom, ahol a többségi akarat, ott a tőke. A „kibeszélő” sajtó elsorvad. (Tisztelet a kevés kivételnek.) A sajtómunkások is sajnos egzisztenciális félelemnek vannak kitéve. (Bocsánat, akiket ez nem illet.) Nehéz ugyanis a kísértésnek ellenállni, és egyenes gerinccel tenni dolgát annak az újdondásznak, aki végsőkig ragaszkodik szakmai tisztességéhez, hivatása gyakorlása során. Nem enged az agymosó retorikának, a társadalmi gondolkodás elfojtásának, nem akarja zombikká tenni olvasóit, hallgatót, nézőit.

Beláthatjuk: minimum „hidegvér” és empátia/asszertivitás kell ma a médiában dolgozóknak. Amikor választott képviselőink, nem mellesleg, az adófizetők pénzéből honorált felelős vezetőink a részvételi demokrácia jegyében nem válaszolnak az újságírók kérdéseire, ellenben kioktatják őket. A szimptóma: nem nyilatkozom! Most szórakozik velem? Miért kell maguknak mindig provokálni? Valami értelmeset is tudna előhozni? Nem értem, miért kíváncsi Ön erre? Akkor most döntse el, melyik oldalon áll! Ezzel nem járul hozzá, hogy az ország előrébb jusson! (Az is kiderült, zöldfolyosó már nemcsak a repülőtéren létezik, a piros zónába lépő sajtónak kívül tágasabb.) A tilalomfa bővül még: a későbbre ígértek választ, nem engedték be a sajtót az ülésre, nem járult hozzá az interjú közléséhez fordulatokkal. Gazdagodik a politikai közbeszéd cizellált tárháza is. A hazudik, a tolvaj, a csaló, a gazember, az aljas szinte kötőszónak számít.

Ilyen állapotok között kell(ene) tisztán látni a polgároknak a részvételi demokráciában. Az információs imperializmus a nemzeti identitástudatot is rombolja. Egy atomizált társadalmat nem lehet homogenizálni. Ahol nincs közlés, nem bontakozhat ki párbeszéd sem. Nemcsak informálni kell, hanem kommunikációt folytatni a sajtó nyújtotta, konszenzuskereső vitaterepen. Csak így jöhet létre kollektív intelligencia! A megismerés utáni vágy természetes reflexe a közösségformáló erőnek. A szellemi szabadság a közéleti szerepvállalás alapköve. Az elutasító, arrogáns, pökhendi, cinikus megnyilvánulás sem a többség, sem a kisebbség részéről nem fogadható el. A munkájukat végző médiamunkásokat „kekeckedő” imposztoroknak vélni a sajtófogyasztók lenézésére és súlyos rövidlátásra vall.

Tudomásul kell venni, igenis számosan vannak még a közélet dolgai iránt érdeklődők, akik felelősséget éreznek magukban a jövő közös formálásáért. Valós magyarázatot/választ várnak a közéleti kommunikációban. A nyilvánosság parancsoló szükségszerűség! A médiát, legyen annak bármelyik ága, egyetlen érdekközösség sem sajátíthatja ki önös céljai érdekében. Tulajdonviszonytól függetlenül, a közt kell szolgálni a közszereplőknek! Az újságolvasóktól kezdve a rádiós és televíziós híradásokon keresztül az online hírportálokig. A sajtó nem „úttorlasz”, hanem tudatformáló, közgondolkodásra késztető felület.

Dr. Nagy Zoltán PhD

(A szerző a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense, médiakutató)