Hajléktalan piszkít össze egy játszóteret Debrecenben

Hajléktalan piszkít össze egy játszóteret Debrecenben
Debrecen – Hetek óta borzolják a szülők kedélyét a Doberdó utca 1–3–5. szám alatti társasházak mögött levő kis játszótéren uralkodó áldatlan állapotok.

Elkeseredve számoltak be a Naplónak, hogy hajléktalan telepedett az árnyas területre, s nemcsak lakóhelyül használja a játszóteret, de reggelre rendszeresen oda is piszkít, először a csúszdás házikóba, aztán szinte nap mint nap az egyik fa tövébe. Az ominózus kártételt néhány fényképpel is alátámasztották. – Napközben olykor el sem bújik, mindenki szeme láttára végzi a kisdolgát – írta a felháborodott szülők nevében az egyik, közelben lakó anyuka. Leveléből kiderül: szeretnék, ha az illetékesek fertőtlenítenék a játszótéren a homokot; jelezték ezt a városüzemeltetésnek, illetve a közterület-felügyeletnek is, de, mint írja, hiába. Végső tehetetlenségében fordult a nyilvánossághoz, segítséget remélve, hogy mielőbb megszűnjék a megbotránkoztató és egészségügyi kockázattal is járó probléma, s nyugodtan játszhassanak ismét a gyerekek.

HBN