Kórustalálkozó Hajdúszováton

By maistro
Kórustalálkozó Hajdúszováton
Ötödik alkalommal rendezték meg Hajdúszováton a „Hajdú Kórustalálkozó” elnevezésű igen rangos összejövetelt.

A szombat délután kezdődő esemény résztvevőit Nagyné Juhász Éva Hajdúszovát Kulturális Fejlődéséért Egyesület elnöke köszöntötte.Mielőtt felcsendültek volna a Kodály Zoltán nevét viselő Művelődési házban a szép dallamok a megjelentek koszorút helyeztek el a ház falán lévő Kodály domborműnél.

Az összejövetel résztvevőit üdvözölte Bodó Sándor Hajdú-Bihar megyei közgyűlésének elnöke is. Örömét fejezte ki, hogy a megyében, de országszerte is sokan követik a Kodályi hagyományokat. Az énekekkel, a zenével örömet szereznek így környezetüknek, de saját maguknak is. Azzal pedig, hogy nemcsak felszínen tartják, hanem másoknak is bemutatják énekeiket, dalaikat átörökítik zenei kincsünket az utókor számára.

Tóth Károly rendezvényszervező külön köszöntötte a találkozón megjelent Szatmári Károlyt a Hajdúszováti kórus volt vezetőjét, aki hatvan éven keresztül irányította a közösség munkáját.

Ezután kezdődött meg a kórusok bemutatkozása. A Derűs Alkony Nyugdíjas Klub Hajdúszovát, Váncsodi Fehér Akác Népdalkör, Nagyhegyesi Népdalkör és Citerazenekar, Hajdúszoboszlói Derűs Alkony Városi Népdalkör, Derecskei Hagyományőrző Nyugdíjas Klub, Zagyva László Vegyeskar Sárrétudvari, Százszorszép Dalkör, Tokaj Város Vegyeskara, Érpataki Asszonykórus és Körösszegapáti „Harmónia” Énekkar mutatkoztak be műsoraikkal.

Az elhangzott műsorszámok igen változatosak voltak. Az egyszólamú népdalok bemutatása, többszólamú kórusművek előadása, különböző zenei kíséretekkel tették élményszerűvé, maradandóvá, a népdalkörök és kórusok bemutatkozását.

Az éneklő csoportok bemutatkozása után vezetőik átvették a díszes okleveleket, ajándékokat a szervezőktől.

Ezután egy másfajta ének, zene következett Eperjesi Erika és Jenei Gábor a Miskolci Nemzeti Színház színművészeinek az előadásában az operett világából.

Majd a finom vacsora elfogyasztása következett. Kedves színfoltja volt a találkozónak, amikor behoztak két hatalmas zenei szimbólummal díszített tortát, melyen az volt olvasható, hogy ez a találkozó volt az ötödik. Később mindenki megkóstolta a finomságot. Majd ezután most már még felszabadultabban énekelhettek, táncolhattak a megjelent énekkari tagok és a vendégek kellemes zene dallamaira.

Vmirjáncki József



Hajdúszovát.
HAON.HU






hirdetés