Parkavató, majd télre műjégpálya

Parkavató, majd télre műjégpálya
© Fotó: Berényi Viktória
Hajdúszoboszló – Június 28-án vehetik birtokba a a megújult Szent István parkot a fürdőváros polgárai és vendégei.

– A park teljes növényzete megújult. Az elöregedett, felkopaszodott és értéktelen fákat kivágtuk, a közepére pázsitot telepítettünk. Körülötte évelő aljnövényzet található, amely évről-évre szebb képet mutat majd. Egynyári virágokat ültettünk. Rendezettebbé tettük a sétányt, padokat helyeztünk el, valamint néhány díszítőelem is található ott. Ez a terület a gyógyhely védett övezete, ezért olyan kulturált környezetet kell teremteni, ami ezt a képet sugallja.

Nem amiatt válunk európai várossá, mert ez olvasható Hajdúszoboszlóról a prospektusokban. Ezért tennünk is kell”

– hangsúlyozta a város polgármestere, dr. Sóvágó László.

A polgármester bizakodó

A tervek szerint advent első vasárnapján nyit a műjégpálya a kertmozi helyén. Mint azt a település első embere elmondta, egyszerű, nyitott műjégpálya lesz, ahol télen mindenki korcsolyázhat. Ehhez minden feltétel adva van, a pénz is, ami a legfontosabb.

park2Fotó: Berényi Viktória

– A kivitelezők miatt van némi aggodalmam, remélem bebizonyítják, hogy időben teljesíteni tudják vállalt feladataikat. A jégpályát nyáron lefedik, és termelői piacként funkcionál. A vetítővásznat meghagyjuk, ezért akár kertmoziként is üzemelhet. Bár az új szabadtéri színpad ebből a szempontból sokkal jobb feltételeket kínál majd, hiszen alkalmas lesz vetítésre is – vázolta a terveket Sóvágó László.

– Berényi Viktória –



Hajdúszoboszló.
HAON.HU






hirdetés