Nem publikus, mennyi pénzt gyűjtöttek a hármas ikreknek

Nem publikus, mennyi pénzt gyűjtöttek a hármas ikreknek
© Fotó: Matey István
Debrecen – A pénz egy részét valószínűleg építkezésre fordítja majd a hármas ikrek édesapja.

Több mint 45 millió forint, több mint 15 ezer adományozó, melynek legalább 80 százaléka magánszemély, naponta 6-700 közösségi médián érkezett megkeresés és 8-900 e-mail, megannyi tárgyi adomány – ezt a mérleget zárta a Tündérkör Alapítvány rendhagyó gyűjtése, melyet a december 15-én tragikus körülmények között elhunyt hajdúszoboszlói édesanya után maradt hármas ikreknek, illetve az özvegy Fábián Tamás megsegítésére hirdettek meg. Mindezt Gyöngyösi Péter kuratóriumi elnök és Tóth Ferenc kurátor jelentették be a pénteki sajtótájékoztatón.

Az adományozók példátlan összefogásról tanúskodtak, akik lehetőségeikhez mérten kisebb vagy akár nagyobb összeggel támogatták az özvegy édesapát. A legnagyobb felajánlás három millió forint volt, mely egy cég részéről érkezett, azonban az adakozók között a legtöbben magánszemélyek voltak. Az elmúlt hetekben több mint 45 millió forint gyűlt össze, azonban a pontos összeg a továbbiakban az édesapa kérésére nem nyilvános.

– Sokan támadják is Tamást, illetve brókerek és kölcsönkérők is fel akarták venni vele a kapcsolatot – mondta Tóth Ferenc kurátor, hozzátéve, szakemberi ajánlást is biztosítottak az édesapa részére, hogy hogyan ossza be a jelentős pénzösszeget. A bankszámlaszám a jövőben tovább él, aki szeretne segíteni rajtuk, elutalhatja adományát. Mivel jelenleg egy albérletben él, egy részét építkezésre fordítja majd, hiszen, mint megtudtuk, a hajdúszoboszlói önkormányzat felajánlott egy telket is a számukra. A pénzadományok mellett számtalan tárgyi adomány is érkezett a hármas ikrek részére, ezek nagy részét az édesapa továbbadományozza majd mások megsegítésére.

Fotó: Matey István
Debrecen - Az alapítvány még a mai napon átutal az édesapának egy jelentős összeget. Több mint 45 millió forint, több mint 15 ezer adományozó, melynek legalább 80 százaléka magánszemély, naponta 6-700 közösségi médián érkezett megkeresés és 8-900 email, megannyi tárgyi adomány – ezt a mérleget z...

A háromhetes gyermekek – Mira, Léna és Milán – jól vannak, már egyikőjük sem szorul légzéstámogatásra. Várhatóan heteken belül hazavihetik őket a DE Klinikai Központból, amint mindannyian elérik a mintegy két kilogrammos súlyt. A kicsik nevelésében a nagyszülők mellett az önkormányzat napi 8 órában biztosít egy szakképzett gyermekápolót, aki szintén a család tagja.

Segítenek, de nem tudnak mindenkin

A Tündérkör Alapítvány személyes érintettség okán vállalta fel a hármas ikrek ügyét – egyik önkéntesük közeli jó barátja az özvegy édesapa – a jövőben azonban tovább folytatják eddigi tevékenységüket. – Nagyon sok megkeresés érkezett hozzánk. Eddigi tevékenységünk során jellemzően tárgyi adományokat gyűjtöttünk. Fő célcsoportunk a halmozottan hátrányos gyerekek, illetve a mélyszegénységben élő családok támogatása. Jellemzően pénzügyi adományt eddig nem gyűjtöttünk, és a jövőben sem szeretnénk. Habár nagyon szeretnénk segíteni az embereken, sajnos nem tudunk mindenkin. – mondta Gyöngyösi Péter kuratóriumi elnök. Hozzátette, az alapítványt sok segélykérő megkereste, ám az esetek többségéről kiderült: nem valós személyek és problémák álltak a háttérben.

– Több folyamatban lévő ügyünk van, többek között a második Tündérfutás, mely jelentős infrastrukturális és logisztikai előkészületeket igényel – tette hozzá Tóth Ferenc kurátor, hangsúlyozva, hogy az első Tündérfutáson összegyűlt adományokat az alapítvány három intézménynek ajánlotta fel. Számos intézménnyel – többek között a gyermekjóléti szolgálat és családsegítő – dolgoznak együtt, akik révén próbálnak olyan gyermekeknek segíteni, akik család nélkül nőnek fel, illetve akik anyagi problémák miatt nem tudnak boldogulni az életben.

HBN–VK



Hajdúszoboszló.
HAON.HU






hirdetés