Nagy lépésekben a határ mindkét oldalán

Pajna Zoltán és Vitányi István a tanácskozáson
Pajna Zoltán és Vitányi István a tanácskozáson - © Fotó: Bihari Napló
Nagyvárad – Bihar és Hajdú-Bihar vezetői két nyertes stratégiai projektet ismertettek Nagyváradon szerdán.

Mindkét stratégiai projekt európai uniós finanszírozással, Románia–Magyarország Határ Menti Együttműködési Program keretében valósul meg. A több mint 9 millió euró értékű egészségügyi projekt vezető partnere a Bihar Megyei Tanács, és kilenc partner vesz benne részt. Gyógyászati eszközöket és berendezéseket vásárolnak a kórházaknak, szakképző központot hoznak létre az egyetemnek, és telemedicina-rendszert építenek ki a kórházak. Ilyen lesz Pádis és Vértop között, ahol épületeket is felhúznak. A megvalósításra két év van, legkésőbb 2021 elejére be kell fejezni.

A kulturális projektben partner a Bihar Megyei Tanács. Ebben forgószínpadot építenek a Szigligeti Színházban, jelentősebb összeget kap a Körösvidéki Múzeum az új székhelyének kialakítására, illetve a II. és III. emeletek befejezésére, valamint a várad-velencei művelődési házban egy kulturális központ működtetésére is lesz pénz.

– Ciucur Losonczi Antonius –



Hajdúszoboszló.
HAON.HU






hirdetés