Ittas vezetéssel gyanúsították, a nyomozást lezárták

Akt.:
Ittas vezetéssel gyanúsították, a nyomozást lezárták
© Fotó: Matey István
Hajdúszoboszló – A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2018. október 27-én 9 óra 30 perc körül, amely szerint Hajdúszoboszlón, a Malom soron egy gépkocsi az árokba csúszott. A rendőrök a helyszínre mentek, igazoltatták a balesetet okozó gépkocsi sofőrjét és vele szemben alkoholszondát alkalmaztak. Mivel a mérőeszköz pozitív értéket mutatott, a férfit az egyenruhások elfogták és előállították – olvasható a police.hu-n. A rendőrök járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták a 27 éves debreceni lakost, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A férfi elmondta, hogy a baleset előtti este alkoholt fogyasztott, majd annak ellenére, hogy reggel még érezte az ital hatását úgy gondolta, hogy szerelőhöz viszi a gépkocsiját.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.



Hajdúszoboszló.
HAON.HU






hirdetés