2011.11.30 12:00; Frissítve: 2011.11.30 12:00


Hivatali eljárásban elkövetett bántalmazás? – A járőröket felmentették, de „lehettek volna türelmesebbek”

Hivatali eljárásban elkövetett bántalmazás? – A járőröket felmentették, de „lehettek volna türelmesebbek”
Hajdúszoboszló –  Az elsőfokú ítélet helybenhagyó végzésével jogerősen is felmentette a hajdúszoboszlói rendőrkapitányság két járőrét a hivatali eljárásban elkövetett bántalmazás vádja alól a Debreceni Ítélőtábla szerdán.

A tényállás szerint 2009 júliusában egy szoboszlói férfi a grillcsirke-sütödéjéhez látogatva szabálytalanul parkolt autójával. A rendőrök észrevették és igazoltatni akarták, mire ő közölte, hogy elhajt. Az elsőrendű vádlott, V. Péter (32) ekkor kinyitotta a kocsiajtót és eltolta a középkorú sofőrt a volántól, míg társa, F. Róbert (32) kivette a slusszkulcsot. Mivel a férfi a kormányba kapaszkodva akadályozta az intézkedést, a járőrök kiemelték az autóból, megbilincselték és közölték vele, hogy előállítják a helyi kapitányságra.
Behúzta az előállítóbaMár az épületben voltak, amikor a szívbeteg férfi az előállítóba menet a földre feküdt, ismét akadályozva az eljárást. Ezért V. Péter egyszerűen behúzta a helyiségbe. Az illetőt végül a mentő vitte el, igaz, enyhe hámhorzsolásos sérülésen kívül más sérülés nem látszott rajta.A táblabíróság tanácsvezető bírója, dr. Gömöri Olivér indoklásában elmondta, hogy az elsőfokon eljáró megyei bíróság hiánytalan eljárást folytatott le, megalapozott tényállást állapított meg, s minden lehetséges bizonyítékot mérlegelt. Ezek alapján – hangsúlyozta – a rendőri intézkedés jogszerű, szükséges és arányos volt, igaz – jegyezte meg – a járőrök talán lehettek volna empatikusabbak, türelmesebbek is.

HBN-RaL


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Hajdúszoboszló.
haon.hu



Írjon nekünk!

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása