2012.01.3 08:23; Frissítve: 2012.01.3 08:26


Év elején tizenöt százalékkal alacsonyabbak az árak a szállodákban

Év elején tizenöt százalékkal alacsonyabbak az árak a szállodákban
Hajdú-Bihar –  A szállodák téli főszezonja egyértelműen a karácsonytól szilveszterig terjedő időszak, viszont az év első két hónapjában meg kell harcolni a szobafoglalásokért a szállóhelyeknek. 

A Hotel Silver Hajdúszoboszló tavaly öt százalékkal több szilveszteri foglalást könyvelhetett el, mint azelőtt, s ehhez nem is kellett árat csökkenteniük, viszont a kínálatukat téli akciós csomagokkal egészítették ki, amelyeket tíz-tizenöt százalékkal alacsonyabban kínálnak a hotel átlagos áraitól. – Szerencsére az előrejelzések szerint jól alakul a január és a február is, lesz pótszilveszter és farsang is, ami miatt sok vendégre számítunk, illetve konferencia–szálloda is vagyunk, tehát több rendezvény is lesz nálunk a téli hónapokban – tudtuk meg Bozsódi Krisztinától, a Hotel Silver értékesítési referensétől.

A szállodák áraikat  a piaci helyzet figyelembe vételével alakítják

Nagyon jó év végi forgalomról, egész decemberben 75 százalék fölötti kihasználtságról számolt be Balázs Csaba, a debreceni Hotel Lycium igazgatója.– Kedvezményeinket, akciós árainkat a piaci helyzet figyelembe vételével alakítottuk ki. Kínálatunk összeállításánál figyeljük a város kulturális programjait is. Az év eleje, január és február minden évben csendesebb szokott lenni, erre az időszakra akciókkal készülünk, például 3 éjszakás csomagokkal, azonban a decemberi árak alá nem megyünk. Számítunk a kiemelt eseményekre, bálokra, farsangi rendezvényekre – mondta az igazgató.

A hajdúszoboszlói szállodák adatai hasonlóan alakultak 

A hajdúszoboszlói Hunguest Hotel Aqua-Sol és a Hunguest Hotel Béke év végi adatai hasonlóan alakultak. – Karácsonytól január 2-áig folyamatosan egyenletes, 70-90 százalékos foglaltságunk volt. Általában 2-3 napra jöttek a vendégeink, többen  kimondottan a két ünnep közötti időszakra, ez új jelenség – tudtuk meg Nagy Gyula Zoltántól, a Hunguest Hotel Aqua-Sol értékesítési vezetőjétől. Hozzátette: az év vége mindig jó a szállodaiparban, még válságos időszakban is. – Januári foglaltságunk 50 százalékos, elsősorban konferenciáknak köszönhetően. Az év elején fontosak az egyéni akciók, főleg a csendesebbnek ígérkező februárban. A belföldi forgalmon érződik, hogy üdülési csekk már nincs, de a Széchenyi Pihenőkártya még nem indult be igazán – jegyezte meg Nagy Gyula Zoltán.

HBN-BB-SzT


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Hajdúszoboszló.
haon.hu



Írjon nekünk!

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása