Ebben két csoportszobát, a pincerészben pedig több kiszolgáló helyiséget alakítottak ki. A projekt részeként a régi épületrészeket is felújították. A projekt összköltsége meghaladta a 102 millió Ft-ot, melynek közel 90%-át, több mint 92 millió Ft-ot Európai Uniós és hazai forrásokból nyert el Hajdúszoboszló Önkormányzata.
A bölcsőde épületét az 1960-as években építették, melyet később többször bővítettek. Az 1990-es évek elején egy félköríves foglalkoztató szobát alakítottak ki, így az épület jelenleg „U” alakban helyezkedik el.
A bővítés ellenére Hajdúszoboszló egyetlen bölcsődéje már évek óta maximális kihasználtsággal működött, az itt nyújtott ellátást jóval több szülő igényelte, mint ahány férőhely a bölcsődében volt.
A napokban befejeződött beruházás során a meglévő épület Rákóczi utcára merőleges lenyúló szárnyaival határolt területének egy részét lefedték. Ezáltal több funkciós fogadótér alakult ki, mely nemcsak a szárnyak közötti fedett térben történő átközlekedést segíti, hanem biztosítja kisebb bölcsődei rendezvények fedett térben történő megtartását is.
Az épület új homlokzati hőszigetelést kapott, a nyílászárók egy részét korszerű műanyagra cserélték. A meglévő lapostetős épületrészekre valamint az új szárnyra magastetőt építettek, melynek padlástere egy részében kapott helyet az irodák egy része.
Az új épületszárnyban két új csoportszobát valamint fürdőszobát alakítottak ki. A bővítmény alagsori részében egyebek mellett sóterápiás helyiség, gyermek WC, babakocsitároló és udvari játéktároló valamint további tároló helyiségek, illetve dolgozói öltöző, zuhanyzó, WC helyiségek kaptak helyet. A bővítmény földszinti részén alakítják ki az új főbejárati részt.
A projekt keretében a létesítmény illetve a belső udvari részek teljes körű akadálymentesítése is megtörtént.
A meglévő épület alapterülete: A meglévő épület+bővítmény alapterülete átépítés után:
Pince: 169,43 m2 Pince: 376,47 m2
Földszint: 449,40 m2 Földszint: 761,22 m2
Tetőtér: 41,73 m2
A bővítések és átalakítások a Bölcsőde összes felmerülő igényét kielégítik, megfelelnek minden érvényben lévő előírásnak. A beruházás eredményeként a Városi Bölcsőde lett a város egyik legkorszerűbb intézménye.