Hajdúnánási munkaerőpiac: diplomások előnyben, felújításokat terveznek

Akt.:
Nemrégiben volt 140 éves a városháza. Hamarosan ismét megújulhat a patinás épület
Nemrégiben volt 140 éves a városháza. Hamarosan ismét megújulhat a patinás épület
Hajdúnánás – A város hamarosan erőteljesen „ráfekszik” a járdaépítésekre.

– Pontos képet adott a város munkaerőpiaci állapotáról a járási hivatal foglalkoztatási osztályának beszámolója a hajdúnánási képviselő-testület nemrégiben megtartott ülésén. Megállapítható, hogy a járás egésze álláskeresőinek 51 százalékát teszik ki a nánásiak, ugyanakkor a 2014. évi adatokkal összehasonlítva kiderül, hogy tavaly a közfoglalkoztatási programok miatt mintegy 16 százalékkal csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma.

Két százalékkal kevesebb a pályakezdő munkakereső is, emelkedett viszont az 50 éven felül elhelyezkedni kívánók aránya. A munkanélküliek 3,9 százaléka diplomás, az egybevág az országos tendenciával, miszerint a főiskolát vagy egyetemet végzettek könnyebben tudnak elhelyezkedni. A térség, ezen belül Nánás foglalkoztató képességének vizsgálatakor kitűnik, hogy 2015-ben 2 ezer 423 új álláshely létesült, közülük 1921 támogatott.

Újulhat a hivatal

A szaktárca pályázatot írt ki 2016-ra önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására. Mindebből Hajdúnánás a hivatal felújítására, külső nyílászárók cseréjére pályázik a vissza nem térítendő támogatásért, 30 millió forintra. Ez a költségek 85 százalékát fedezné. Útfelújítást is terveznek, különös tekintettel a járdákra.

E projekt összköltsége 39,7 millió forint, amelynek 25 százalék az önrésze – derült ki az ülésen. Hajdúnánás-Csepüsszőlőn található zártkerti ingatlan megvásárlásáról is döntöttek a városatyák. Mivel egyébként itt is gazdálkodik a startmunka keretében a város, két, 3/8-nyi területet megvásárolnak ott a korábbi tulajdonosoktól 150–150 ezer forintért.

– HBN –








hirdetés