Nemzetközi kapcsolatokat ápolnak

Nemzetközi kapcsolatokat ápolnak
© Fotó: Kiss Annamarie
Debrecen – Európa múltjával, jelenével ismerkednek, és a jövőt is tervezhetik.

A Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Erasmus+ programjának projekttalálkozóját nyitották meg hétfőn délelőtt. A rendezvény, melyre portugál, finn, török és erdélyi magyar diákok és tanárok érkeztek, péntekig tart.

A vendégek a héten a magyar kultúrával, nyelvvel, a nemzetekhez kapcsolódó sztereotípiákkal, az iskola művészeti és sport életével, a magyar vendéglátó családok életével, Debrecennel, a Hortobággyal és fővárosunkkal, Budapesttel is megismerkednek.

Az iskolának – amely a Családiháló országos szervezettől idén elnyerte a „2018 általános iskolája” címet – nagyon régóta vannak nemzetközi kapcsolatai és programjai. Az Erasmus+ részeként ez az első ilyen iskolai együttműködési programjuk, melybe Seressné Barta Ibolya programkoordinátor, az iskola pedagógusának ismeretsége révén kerültek. – Tudomásom szerint ez az első olyan projekt, ahol az öt partner koordinátoraiból négy könyvtáros. Ez azért fontos, mert az ilyen projektek koordinátorai többnyire nyelv szakos tanárok, és én azt szeretném, ha bebizonyíthatnánk, hogy lehet, hogy jó, ha más szakos kollégák is bekapcsolódnak. Biztatok mindenkit, hogy tanuljon nyelvet! – mondta a pedagógus, s hozzátette, ezért pályáznak a tanármobilitási programra is, ahol szakmai és nyelvi továbbképzéseken vehetnek részt.

Fotó: Kiss Annamarie

A projekt címe Yourope: You is Europe, vagyis Te Európában. – Az alapgondolat az volt, mindannyian uniós ország tagjai vagyunk: a gyerekek jelenünkben közösen fedezzék fel a múlt olyan elemeit, amelyekből tanulhatnak, és általuk a jövőt formálhatják. Ezért az első év a múlttal foglalkozott, a második világháborúval, a holokauszttal, a 70–80–90-es évek témáival, az idei év pedig a jelennel, kiemelten az emberi és a gyermeki jogokkal – foglalta össze Seressné Barta Ibolya. Az információkat többféle formában dolgozzák fel, például Kahoot!-játékot alkottak, amelyet online formában játszották a partnerek. A játékhoz videókat is készítettek, amikben egy-egy gyermeki joghoz kapcsolódó eseményt dolgoztak. – A találkozón is lesz olyan játék, amelynek középpontjában e jogok állnak. A csütörtöki napon egy kis parlamentet fogunk megjeleníteni, elnökkel, szekciókkal, és öt gyermeki joghoz kapcsolódó eset vitája zajlik majd. A gyerekeknek Egyszer védeni, egyszer pedig bírálni kell az adott esetet; ezt a feladatot már a telálkozó előtt megismerték, tehát otthon készültek fel rá. A parlamenti vitát pedig egy online parlamenti napló szerkesztése és ismertetése követi – tájékoztatott a koordinátor.

– A projekt közös nyelve az angol, ez minket is arra ösztönöz, hogy többet foglalkozzunk vele, hiszen ez a nyelv az európai kommunikáció alapja. Ám ez nem csak a tanároknak, de a gyerekeknek is rendkívül hasznos, mert így a gyakorlatban szembesülhetnek azzal, milyen jó, ha beszélnek egy idegen nyelvet. Úgy látjuk, nagyon szeretnek más nyelven kommunikálni, tehát minél több ilyen alkalomra lenn szükség – fogalmazott Vezendi Katalin intzéményvezető-helyettes, és Seressné Barta Ibolya egyetértett vele. – Egy-egy ilyen hét után hihetetlen nagy fejlődést tapasztalunk: még azok a zárkózott gyerekek is, akik addig meg se mertek szólalni, szárnyakat kapnak – mondta.

Fotó: Kiss Annamarie

– Valójában felmérhetetlen a haszna ezeknek a találkozóknak, gyermekek és a felnőttek számára egyaránt. Kiutazva megismerjük az idegen ország kultúráját, szokásait, nyelvét, és a pedagógiai módszereket, amelyek egészen eltérhetnek a miénktől. Ha mi, tanárok ezeket átültetjük bármilyen kis mértékben saját oktatásunkba, az csak előre mozdíthat. Ma a tananyag „leadása” már egyáltalán nem elegendő, arra van szükség, hogy gyakorlatiasabb legyen az oktatás, hogy felkeltse a gyerekek érdeklődését – hangsúlyozta Szombathy András intézményvezető, s azzal folytatta, ez az esemény máris megmozgatta az iskolát. Az intézményvezető kiemelte, hogy amit Seressné Barta Ibolya végez az iskolában, az az egész tankerületben példaértékű, hiszen évről évre olyan pályázatokat visz a hátán, és nemzetközi kapcsolatokat ápol, amelyek az egész iskolának, sőt az egész városnak hasznára vannak. Azt is elmondta, az iskola nyitott, a tankerület munkatársai és más iskolák képviselői számára tájékoztatót is tartottak a lehetőségekről, segítséget nyújtandó a hasonló programokban való részvételhez. Seressné Barta Ibolya arról is beszámolt, hogy ezek a kapcsolatok a projektek végeztével sem sorvadnak el: a korábbi partnerek hívják egymást új projektekbe, a pedagógusok személyes kapcsolatot tartanak fenn külföldi kollégáikkal, s a gyerekek között is barátságok szövődnek.

HBN



Hajdúnánás.
HAON.HU






hirdetés