2011.10.21 15:00; Frissítve: 2011.10.21 15:00


Hasonló kaliberű csapatok küzdelme a megye I-ben

Hajdúnánás, Nagyhegyes – Amennyiben a Hajdúnánás győz vasárnap, jó eséllyel leszakíthatja üldözőit.

Nehéz mérkőzés vár a megye I-es bajnokságban szereplő Hajdúnánásra. A feltámadóban lévő nánásiak a hazai pályán elég jól teljesítő Nagyhegyes otthonában vizitálnak vasárnap.

– Úgy gondolom, hogy egy jó, és összeszedett csapathoz látogatunk ezen a hét végén. Az utóbbi időben mi is feltámadtunk, bár most nehezíti dolgunkat sérültjeink száma, de biztos vagyok benne, hogy a hiányzóink helyére lépők is maximálisan odateszik majd magukat. Legalább egy ponttal szeretnék távozni Nagyhegyesről, de a három még jobb lenne. Fontos ez az ütközet mindkét egylet számára, ha mi nyernénk, felzárkózhatnánk egy kicsit a középmezőnyhöz, illetve leszakíthatnánk az „alsóháziakat”. Az eddigi tapasztalataim alapján az biztos, hogy küzdelmes, és sportszerű derbire készülhetünk, azt majd meglátjuk, ki kerül ki győztesen a hasonló erőket képviselő csapatok harcából – vázolta várakozásait a 13.30-kor keződő összecsapásukkal kapcsolatban Kondora József, a pillanatnyilag a tizenegyedik helyen álló Hajdúnánás edzője.

HBN–SZADÓ

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain
Írjon nekünk!

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása