Ötödször csaptak össze a törökök és hajdúk

Akt.:
Ötödször csaptak össze a törökök és hajdúk
© Fotó: Matey István
Hajdúnánás – Ismét eldördültek a puskák és az ágyúk – ezzel kezdetét vette pénteken az immár ötödik alkalommal megrendezett Hajdúk Világtalálkozója Hajdúnánáson.

A hagyományőrző rendezvényen 16-17. századi korhű ruhákba öltözött katonák és fehércselédek sétáltak a fáklyás menetben a Köztársaság tértől a Hajdúnánási Gyógyfürdőig, a nyitónap péntek estéjén.

hajduk3Fotó: Matey István

A háromnapos találkozó lényege, hogy megidézzék Bocskai korát, hiszen koronájának másolatát Hajdúnánáson őrzik a hadtörténeti gyűjteményben.

hajduk1Fotó: Matey István

– A rendezvény egyik fontos feladata, hogy összefogja a hajdúság közösségét, nyilván kitekintve a régi hajdúközösségekre is, amelyek voltak Szlovákiában, Horvátországban vagy Lengyelországban. Idén például Szerbia Hajdújárás településéről érkeztek a találkozóra – hangsúlyozta Borsi Csaba, a Nánás Pro Cultura Nonprofit Kft. ügyvezetője.



Hajdúnánás.
HAON.HU






hirdetés