Videó: Autótolvajok akcióztak Debrecenben, hamar elkapták őket

Videó: Autótolvajok akcióztak Debrecenben, hamar elkapták őket
© Forrás: YouTube / police.hu
Debrecen – A debreceni rendőrök rövid időn belül elfogták azt a két férfit és egy lányt, akik a megalapozott gyanú szerint elloptak egy gépkocsit.

Bejelentés érkezett a rendőrségre április 25-én arról, hogy Debrecenben, a Vígkedvű Mihály utcából ismeretlenek elloptak egy Suzuki Maruti típusú személygépkocsit. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként azonosítottak két hajdúhadházi valamint egy debreceni lakost, akik a megalapozott gyanú szerint eltulajdonították a gépkocsit. A nyomozók elrendelték az autó körözését, majd a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjával együttműködve Bocskaikertben megtalálták a lopott autót, amit ezt követően lefoglaltak és visszaadtak a tulajdonosának. A nyomozás során beszerzett adatok alapján a két férfi és a fiatalkorú lány megalapozottan gyanúsítható egy másik gépjármű ellopásával is.

A nyomozó hatóság a 27 éves K. Attilát és a 23 éves L. Márkot bűnügyi őrizetbe vette és előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk indítványozására, míg a fiatalkorú lány az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –



Hajdúhadház.
HAON.HU






hirdetés