Őrizetbe vette a rendőrség azt a nemrég szült fiatal nőt, aki csütörtökön délelőtt rátámadt egy 68 éves derecskei nőre a Zrínyi utcán – tájékoztatott pénteken Kelemen Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. A hadnagy beszámolója szerint a sértett azt mondta, a gyanúsított odakerékpározott hozzá, s megpróbálta kirántani a kezéből a táskáját. A koros áldozat ennek következtében elesett, mire a másik a kerékpárt ledobva rávetette magát. A táskát azonban nem sikerült megszereznie. A nő segítségért kiáltott, mire a tettes elmenekült.
A derecskei rendőrök nagy erőkkel kezdtek az adatgyűjtésbe, és nemsokára azonosították a támadot. Mint kiderült, arról az asszonyról van szó, aki szeptemberben hasonló módszerrel kirabolt egy idős nőt a városban. Akkor előrehaladott terhessége miatt szabadlábon maradhatott, de ezúttal a bűnismétlés veszélyére tekintettel őrizetbe vették, s a gyámhivatalon keresztül intézkedtek 6 hetes gyermekének védelmében.
A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A hajdúhadházi rendőrök jelentős értékre elkövetett csalás miatt nyomoznak. – Egy idős téglási férfi azzal kereste meg a rendőrséget, hogy november 11-én egy magát rendőrnek kiadó férfi jelent meg nála, s felszólította, vegye elő a pénzét, hátha hamis van közte. A sértett elé rakta otthon tartott 8 millió forintját, majd át is adta a “nyomozónak”. Ő pedig elvitte, mondván, bevizsgáltatja – mondta Kelemen Éva.
A tettes körülbelül 175 centiméter magas, 35-40 év körüli, kerek, kövér arcú, barna szemű. Haja szőkés, ritka, bőre barna. Megnyerő modorú, jó beszédkészségű. Sötét dzsekit, alatta inget viselt. A nyomok arra utalnak, hogy valójában ketten voltak, s egy IEO rendszámtöredékű, vélhetően hamis rendszámú sötét Opel Astra személygépkocsival távoztak.
Egy tanútól a rendőrök megtudták, hogy az egyik férfi azt mondta, a debreceni rendőrkapitányság bűnmegelőzési osztályának tagjai, s nemsokára már mennek is a következő helyszínre. Az autójukban egy nő is helyet foglalt.
Aki érdemi információval bír, jelentkezzen a hajdúhadházi rendőrkapitányság (52) 583-400-as telefonszámán.
HBN
Ha kétségük van |
| A valódi rendőrt intézkedése során az egyenruhája és az azonosító jelvénye, vagy polgári ruhában szolgálati igazolványa és jelvénye igazolja – hívta fel a figyelmet Kelemen Éva. A valódi rendőrigazolványon látható a tulajdonos arcképe, neve, és rendfokozata. A hozzá tartozó azonosító jelvény alsó részén a Police felirat helyett egy ötjegyű azonosító szám szerepel. Kérjük, győződjenek meg arról – hangsúlyozta a szóvivő –, hogy az intézkedő személy valóban rendőr-e. Joguk van ugyanis feljegyezni a rendőr nevét, rendfokozatát, szolgálati helyét, jelvények számát. Amennyiben kétségük van, hívják a 107-et vagy a 112-őt! |