A fiatal elmondta: László Gyulának hívják, Hajdúhadházon lakik, és imádja a focit. Amivel kivívja a sétálók elismerését free style, azaz szabad stílus, többségében az akrobatikus mozgásra, de főleg az egyensúlyérzékre alapoz. A labda mellett sikeresen egyensúlyoz a korábban elnyert kupával, pet palackkal, de akár a focicsukával is. Nem gond fejjel a fejen lépcsőzni, sétálni, padra ülni, de ez még semmi. Elmondása szerint kerékpározni is tud labdával a fejen, gyalog is hatalmas távolságokat tud megtenni úgy, hogy a foci nem éri a földet. Utánanézett, teljesítménye bőven meghaladná a Guinness rekordot több számban is, de a rekord hitelesítése 100 ezer forintba kerül. Ehhez kellene szponzor, és abban bízik, hogy ha elég sok helyen tart utcai bemutatót, talán így figyel fel rá valaki, vagy az interneten akadhat egy vállalkozás, aki támogatná terveiben ezt kívánja az új évben saját magának. Amúgy a hagyományos fociban is otthon van, de csapata nincs, kedvence a DVSC és a Bayern München.
SZON