A hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzőbázis lőterén a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj kijelölt állománya a rossz látási viszonyok közötti rajtaütést gyakorolta.
Barta István százados, az Elektronikai Hadviselési Század parancsnoka szerint a szaklőgyakorlatok végrehajtásánál az a legfontosabb, hogy a felderítő katonák a valóságot megközelítő helyzetben gyakorolják be feladataikat. Ez önállóságra és a váratlan szituációk megoldására készteti őket, amelynek nagy hasznát veszik egy esetleges – például gyakorlaton vagy külszolgálaton – kialakult helyzetben. Barta százados a gyakorlatot ismertetve elmondta:
- A feladatot előremozgásban, majd a nagy erejű ellenség megjelenését követően elszakadásban egymás biztosításával tűzcsoportok hajtották végre. A lőgyakorlat teljes időtartama alatt nagy gondot fordítottunk a csoportokon belüli és a csoportok közötti együttműködésre. A rajtaütők először egy olyan kis erejű ellenséget derítettek fel a célobjektum közelében, amelyet megsemmisítettek. Ezt követően a második csoportban egy nagy erejű ellenség jelent meg, amely a rajtaütő csoportot – egymás tűzfedezete mellett – hátsó terepszakaszok elfoglalására késztette, majd egymás biztosításával megkezdték az előremozgást. A célobjektum megsemmisítése után a nagy erejű ellenség megjelenésével egy időben – egymás biztosításával – az ellenségtől való elszakadást is megkezdték.
A különleges lőgyakorlaton túl a felderítő zászlóalj katonái kézigránát dobógyakorlattal egy esetleges városi vagy helyiségharc hatékony megvívására is felkészültek. Itt egy épület ablakán kellett bedobni a kézigránátot illetve annak pusztítását követően tovább folytatni az élő erő leküzdését vaklőszerrel imitálva.
Révészné dr. Markovics Zita hadnagy