Súlyos testi sértés és csoportos rablás kísérlete miatt őrizetbe vettek két 16 éves, és egy 17 éves hajdúhadházi fiút a rendőrök a múlt héten. Kelemen Éva rendőrségi szóvivő hétfői tájékoztatása szerint két fiú kutyát sétáltatott Hadházon, amikor a három tizenéves követni kezdte őket a Téglási utcán, hangoztatva, hogy az eb bizony az övék lesz. Egyikük megmarkolta a pórázt tartó fiú csuklóját, mire az visszafordította a fogást, szorosan tartva a támadó kezét, nehogy megüthesse. Azonban olyan szerencsétlenül lépett, hogy a jobb bokáját eltörte, és emiatt a földre zuhant. A gyanúsítottaknak több se kellett, megütötték, megrugdosták, míg a kutya és a fiú társa ijedtében elszaladt. A tettesek segítségnyújtás nélkül odább álltak, de a sérült barátja visszatért, és a fiút hamarosan beszállították a debreceni Kenézy Kórházba, ahol bokacsonttörést diagnosztizáltak nála és másnap megműtötték.
A fiú a hazaérkezését követően nyomozni kezdett a támadói után és egy közösségi oldalon rájuk is talált – mondta a hadnagy. A fiatalokat a rendőrök előállították, a bűncselekmények elkövetését tagadták. A Debreceni Városi Bíróság azóta elrendelte előzetes letartóztatásukat.
HBN