2011.11.21 13:27; Frissítve: 2011.11.21 13:37


Hajdú-Bihar megyei kékfény

Hajdú-Bihar megyei kékfény
Nézze meg mivel foglalkoztak az elmúlt napokban a rend őrei megyénkben!

Az interneten ismerte fel a támadóit, előzetesbe kerültek

 

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett és csoportosan elkövetett rablás bűntett kísérlet elkövetése miatt őrizetbe vett két 16 éves, és egy 17 éves hajdúhadházi férfit.

November 09-én, szerdán este két helyi fiú kutyát sétáltatott, amikor három férfi a Téglási utcán követni kezdte őket, azt hangoztatva, hogy a kutya az övéké lesz. A fiatalok megijedtek attól, hogy a kutyát el akarják tőlük venni, vagy esetleg bántalmazni fogják. Az elkövetők beérték őket, majd az egyik férfi, a sértett mindkét kezét megfogta a csuklójánál. A sértett, magát védve a fogást visszafordította, és tartotta az elkövető kezeit, tartva attól, hogyha elengedi, akkor a támadó megüti. Ezzel egy időben egy nagy reccsenést érzett jobb bokája felől, majd azonnal földre is esett, és azt látta, hogy jobb lábfeje rendellenes módon, helyéről jobbra kifordult. Földre kerülését követően a támadók testszerte nagy erővel többször megütötték, és megrúgták.

Az elkövetők a kutyát megszerezni nem tudt ák, mertaz elszaladt a helyszínről, a sértett barátja pedig szintén elfutott tartva a bántalmazástól. A sértett elmondta, hogy mielőtt lefogta az egyik elkövető a kezeit, megpróbálta kézzel megfogni a kutyát, de nem sikerült neki, a kutya elszaladt előle. A sértettet az elkövetők összeverése után a helyszínen hagyták segítségnyújtás nélkül, aki felállni is képtelen volt. Segítséget a visszaérkező barátja hívott neki az egyik közeli házból. A sérülés miatt a sértettet beszállították a debreceni Kenézy Gyula kórházba, ahol bokacsonttörést diagnosztizáltak, majd másnap megműtötték.

Hazaérkezését követően a múlt héten , a sértett “nyomozni” kezdett az elkövetők után, az egyik közösségi oldalon. Az egyik ismerőse adatlapján felismerte egyik támadóját, aki a kutyáját el akarta venni tőle, majd lefogta a kezeit. A támadója adatlapján pedig a másik két elkövetőt is megtalálta.

A fenti bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt november 14-én előállításra, majd őrizetbe vételre került a három helyi férfi, akik gyanúsítottkénti kihallgatásukon tagadták a bűncselekmények elkövetését.

A három fiatalkorú férfit a Debreceni Városi Bíróság 2011. november 17-én előzetes letartóztatásba helyezte.


Szabálysértési őrizetbe került

 

Tiltott kéjelgés szabálysértés elkövetésén értek tetten egy 32 éves nyírmihálydi nőt Debrecen, Sámsoni úton, pénteken délelőtt a debreceni rendőrök, akit a Debreceni Városi Bíróság gyorsított eljárás keretében 72 órára szabálysértési őrizetbe helyezett.

 

Pénteken délután

 

Egy 35 éves debreceni férfit fogott el, egy debreceni körzeti megbízott pénteken délután, akit a Debreceni Városi Bíróság körözött.

 

Rabolt, elfogták

 

Szombaton hajnalban, Hajdúnánás, Dorogi úti üzletsorok előtt egy helyi hölgyet bántalmazott egy ismeretlen férfi, majd kezéből mobiltelefonját kitépte. A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként az elkövető a cselekményt követően, rövid időn belül elfogásra került.

A helyszínre kiérkező rendőrjárőrök a sértett és a tanúk által adott személyleírás alapján, nagy erőkkel az ismeretlen elkövető keresésére indultak, melyek során az Ady Endre körúti lakótelepen, az egyik épület beugró sötét szegletében elrejtőzve találtak rá egy 38 éves helyi férfira, akinél feltalálásra került a hölgytől eltulajdonított mobiltelefon. A férfi a Hajdúnánási Rendőrkapitányságra előállításra került, ahol az ügyben kihallgatásra került. A férfi gyanúsítottkénti kihallgatásakor a bűncselekmény elkövetését elismerte. A sértett a cselekmény során könnyű sérüléseket szenvedett.

Az elkövetővel szemben a Hajdúnánási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetése miatt indított eljárást, melyet a férfi őrizetbe vétele mellett folytatják.

 

Jármű önkényes elvétele bűntett kísérlet miatt őrizet

 

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt indított eljárást őrizetbe vétele mellett, egy 19 éves mikepércsi férfi ellen, akit szombaton hajnalban értek tetten a járőrök, amint Hajdúnánás, Nyíregyházi utca egyik családi házának udvarán megpróbálta elindítani az udvaron lévő személygépkocsit, mellyel nekiment az előtte leparkolt traktornak. Megállapítást nyert, hogy az elkövető férfi a szomszédos utcákban lévő különböző üzletek kirakatait is betörte.

 

Halálos baleset

 

Tegnap kora reggel egy 24 éves nagyhegyesi hölgy a 35-ös számú főúton, Debrecen-Józsa belterületén Debrecen felől Hajböszörmény irányába közlekedett személygépkocsijával, amikor a főút 75+112km szelvényéhez érve haladása során, az úttest közepén lévő járdasziget előtt ismeretlen okból áttért a bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött a vele szemben jobbra kanyarodó és már haladó tehergépkocsival. A baleset során a hölgy a helyszínen életét vesztette, a teherautót vezető férfi nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.

 

Összehangolt akció eredménye

 

A Hajdúböszörményi, – Hajdúnánási, – és a Balmazújvárosi Rendőrkapitányságok 2011. november 17-én összehangolt közlekedésrendészeti ellenőrzést hajtottak végre. Az ellenőrzés során 96 esetben ellenőrizték az ittasságot, melyből 1 esetben kellett közigazgatási eljárást kezdeményezni ittas vezetés miatt. Két hatósági engedélyt vontak be. Helyszíni bírságot 28 fővel szemben szabtak ki, nyolc fővel szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek. A megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó rendelkezések megsértése miatt 56 esetben kezdeményeztek közigazgatási eljárást.

A két legnagyobb sebességtúllépés: 50km/h helyett 115km/h, valamint 30km/h helyett 62km/h volt. Biztonsági öv használatának elmulasztása miatt 8 fővel szemben kezdeményeztek közigazgatási eljárást és 17 fővel szemben alkalmaztak figyelmeztetést.

 

Kelemen Éva r. hadnagy

sajtószóvivő


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Hajdúhadház.
haon.hu



Írjon nekünk!

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása